Nagyágyúból langyos víz?

Orbán Anita a Tisza egyik “nagy igazolása” volt a kampányban, hiszen komoly nemzetközi karrierrel, kapcsolatokkal és diplomáciai tapasztalattal is rendelkezik. Már a kampány során hangsúlyozták, hogy újból klasszikus, letisztult Külügyminisztériumot kívánnak létrehozni a Szijjártó-féle Külgazdasági és Külügyminisztérium helyett. Ez is lett az első olyan változás, amely már a kormányzati struktúra felállásakor megmutatkozott.

Mint a legtöbb minisztériumban, a munka itt is a szimbolikus NER-bontással és átvilágítással kezdődött. A külügy különösen terhelt volt az elmúlt időszakok szimbolikus botrányaival. Indokolatlan diplomataútlevelek, a magyar-orosz kapcsolat kérdése, a lélegeztetőgépek botránya, a külügyi hálózat kitettsége, ismerősöknek osztott pozíciók a magyar diplomáciai karban és az állomány megfélemlítése egyaránt idesorolhatók. Ezek közül első körben valóban történt átvilágítás a könnyen kezelhető, általános közfelháborodást kiváltó, hangzatos ügyekben; mint a megalapozatlan diplomata útlevelek vagy az érdemtelen diplomáciai pozíciók. Ugyanakkor kevesebb hangsúlyt kaptak azok az botrányok, amelyek komolyabb társadalmi párbeszédért kiáltanak, és ténylegesen hatással vannak a magyar emberek életére vagy akár magára a nemzetbiztonságra. Ilyen kérdés a “lélegeztetőgép gate” és a Külügyminisztérium informatikai hálózatának kitettsége, sérülékenysége is. Előbbiben addig jutottunk, hogy Magyar Péter időnként Takács Péter fejéhez vágja a lélegeztetőgépek 8 milliárdjából meggazdagodó sógorának vádját, utóbbi pedig nem igazán került napirendre. Bár itt felmerülhetnek nemzetbiztonsági érvek, mégis olyan súlyú kérdés ez, amelyről érdemes lenne általánosságban beszélni közösen, és valamilyen transzparens vizsgálati folyamatot is javaslunk a korábbi botrány kapcsán a következő szempontok szerint:

• Mennyi időn keresztül voltak jelen az orosz hekkerek a külügyi hálózatban?
• Jelentések bizonyítják, hogy a külügy korábbi vezetése tudott a támadásról. Itt mindenképpen tisztázni kell, ki és milyen mulasztásokat követett el.
• Megtörténtek-e azóta a szükséges lépések?
• Történt-e az előző kormány által elmulasztott diskurzus az európai szövetségesekkel az esetlegesen őket is érintő sérült információk kapcsán?
• Tártak-e fel hasonló esetet más titkosszolgálati tevékenység kapcsán?
• A rendszer hibái vezettek a sikeres támadáshoz vagy kiskapuk?

A magyar-orosz viszony az egyik legtöbbet támadott terület volt a Szijjártó-féle külügyi vezetés alatt. Ebben a Tisza pragmatizmust ígért, és nagyjából eddig ezt is láthatjuk. A választások után nem sokkal Orbán Anita berendelte az orosz nagykövetet, ami mindenképp szembetűnő és üdítő különbség volt a korábbi gyakorlathoz képest, amikor az ex-külügyminiszter – aki egyébként előszeretettel rendelt raportra szövetséges nagyköveteket minden apróbb konfliktus miatt is – kínosan ügyelt arra, hogy ilyen ne forduljon elő. Az orosz-ukrán háború kapcsán folyamatosan megújított és tovább súlyosbított szankciók elfogadásának küllői között sem vagyunk bot többé, ugyanakkor a jelenlegi kormány is elzárkózik az energetikai szankcióktól. És itt el is jutunk egy konfliktusos pontra. Bár száz nap alatt nem elvárható a magyar-orosz viszony teljes reformja vagy megoldása, de a kérdés megnyitása sem igazán történt meg. A Tisza a kampány alatt és azóta is sokat beszél az energiahordozók diverzifikációjának fontosságáról, de nagyon óvatosan kezelik a témát. A kommunikáció inkább szolgálja a minél nagyobb tábor egybentartását, mint egy valós társadalmi párbeszéd megnyitását energetikáról, kettéváló világról, gazdaságról, háborúról és diplomáciáról.

Különösen fájdalmas a megosztó kérdések megnyitásának hiánya annak fényében, hogy Orbán Anita miniszteri meghallgatásán többször kiemelte, szívügye a külpolitika társadalmasítása. Eddig ebből nem sokat láthattunk.

Egy másik fontos pont volt az európai szövetségeseinkkel való viszony rendezése. Ezt a választói elvárást eddig úgy látszik, viszonylag könnyen és gyorsan megugrotta az új kormány. Erre sokat készült mind az Orbán Anita-féle külügyi vezetés, mind az európai szövetségesek, akiknek valljuk be, többségében eleve megkönnyebbülés volt Orbán Viktor távozása. Ennek kapcsán szimbolikusak voltak a miniszterelnök első külföldi útjai is, ahol Varsóban a lengyel-magyar barátságot és a V4-viszonyt kívánta rendezni, Brüsszelben az EU-s pénzek hazahozatala volt a cél, Ausztria és Németország pedig mint két fontos történelmi és gazdasági partner csatlakozott be a sorba. Látszott, hogy ezek egy jól előkészített és átgondolt stratégiába illeszkedtek.

A V4-ek újjáépítése egyébként is deklarált célja a jelenlegi kormánynak. Ebben történtek fontos lépések, amelyeket a 2RK is támogat. Ugyanakkor kihagyott lehetőségnek tartjuk, hogy a Három Tenger Kezdeményezés egyelőre egyáltalán nem kap hangsúlyt. A 2RK külpolitikai stratégiájának egyik legfontosabb része ezen kezdeményezés sokkal fajsúlyosabb kezelése és fellendítése. Ez teret adna a V4-en túl is az egész kelet-európai és balkáni térség gazdasági kapcsolatainak, infrastrukturális összeköttetéseinek és biztonságpolitikai ellenállóképességének növelésére. Ezúton is a Tisza figyelmébe ajánljuk ezt a koncepciót és nyitottak vagyunk az ezzel kapcsolatos párbeszédre.

Ez a típusú összeköttetés ráadásul elengedhetetlen lesz abban a világban, ahol az USA-Kína versengés, a közel-keleti válságok és az orosz-ukrán háború uralja a globális politikát. A 2RK már a 2024-es EP-programjában kettéváló világnak nevezte ezt a jelenséget. Ezzel kimondunk egy olyan állítást is, amelyet a Tisza egyelőre a szőnyeg alá söpör: nemhogy hosszú-, de középtávon sem megúszható az, hogy hazánk politikai-gazdasági-biztonsági értelemben letegye voksát a kettéváló világ egyik oldala mellett. És igaz ez nem csupán Magyaroroszágra, hanem az egész említett térségre is. Ha növelni akarjuk hazánk külpolitikai súlyát, akkor egy ilyen együttműködés motorjává válva ebben komoly mozgástere lehetne az országnak.

A szomszédságpolitika és a nemzetpolitika hazánk esetében két egymástól elválaszthatatlan terület, hiszen a környező országokban mindenhol él magyar kisebbség. Amikor a Tisza átvette a kormányzást, két akut kérdés volt jelen etéren: az utóbbi években mélypontra kerülő magyar-ukrán kapcsolatok, valamint a Benes-dekrétumok ismételt tematizálásával terhelt magyar-szlovák viszony kérdése. Előbbi ügyben egyelőre úgy látszik, hogy az új külügyi vezetés sokkal hatékonyabban érvényesít érdeket, mint az Orbán-kormány tette, miközben gesztusok gyakorlása segítségével sokkal jobb színben tűnik fel hazánk is a nemzetközi porondon. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy közben jelentős gyakorlati engedményeket, például a fegyverszállítások vagy az energetikai szankciók kapcsán, a magyar kormány egyelőre nem tett az előző vezetéshez képest. Az utóbbi kérdésben azonban nem történt érdemi előrelépés, bár a kampányban a Tisza is kritizálta a Fidesz-kormány tétlenségét és gyávaságát az ügyben. Kétségtelenül nehéz terep, ha fontos cél a V4-es együttműködés úraindítása, és közben alapvető feszültség húzódik a magyar és a szlovák fél között. Ilyen esetekben merül fel prioritások kérdése. A 2RK egyik alapköve az egyetemes magyarság kérdése alakulásunk óta, így ebben a kérdésben nem kötünk kompromisszumot. Amennyiben a soft power diplomáciai tárgyalások megtörténtek és nem vezettek eredményre – ami minden bizonnyal így van, hiszen a legmagasabb szinten is találkoztak a felek az elmúlt 100 napban, és meg is egyeztek egy munkacsoport létrehozásáról, amelynek eddigi eredményei ismeretlenek –, akkor erősebb jelzéseket kell küldeni (pl nagykövet ismételt berendelése, diplomáciai jegyzék küldése), végső esetben pedig diplomáciai szankciók is elképzelhetőek vagy az ügyet magasabb szinten is EU-s platformra lehet terelni. Erősebb nyomásgyakorlást és érdekérvényesítő eszközöket várunk el annak érdekében, hogy visszavonják a példátlanul kirekesztő törvényt, melynek értelmében 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki megkérdőjelezi a Benes-dekrétumokat.

A két meglévő akut szomszédságpolitikai problémához harmadikként társult a nagyváradi premontrei templom ügye, ahol tulajdonjogi vita alakult ki az önkormányzat és a magyar szerzetesrend között. Ennek kapcsán szintén elmaradt az erőteljes fellépés. Sőt, Orbán Anita román belügynek titulálja a problémát. Természetesen a magyar államnak nem feladata más államok tulajdonjogi kérdéseibe beleszólni, ugyanakkor fontos diplomáciai feladatok maradtak el az ügyben. A diplomácia a szimbólumok terepe, így fontos üzenet az erdélyi magyar kisebbség felé minden ilyen kérdés kezelése. Amit azonnal meg kellett volna tenni:

• Tájékozódni az ügyben, és a közvéleményt is minél előbb és minél transzparensebben tájékoztatni.
• Megnyugtatni a kedélyeket azzal, hogy megmutatják, kapcsolatban vannak mind a román féllel, mind az ottani magyar konzulátussal, és amennyiben szükséges, tudnak jogi segítséget vagy valamilyen típusú diplomáciai mediációt biztosítani.

Összességében, ha értékelni kellene az elmúlt 100 nap külpolitikai teljesítményét, egy erős 3-as fölére értékelném. Hozták a kötelezőket, de az igazán megosztó témákhoz nem kezdtek el hozzányúlni, elmaradt a nagyobb ívű tervek bemutatása, nem igazán indult társadalmasítás külpolitikai ügyekben, és több fontos mulasztás is történt.