Egy falat kenyér az álhírek világában

A 21. századra minden eddiginél jelentősebbé vált az információ szerepe a modern társadalmakban. Puszta megszerzésük is elengedhetetlen eleme az életünknek, mivel hétköznapjaink szerves része a könnyen elérhető hírek fogyasztása. Ez nem csak a gazdaságra van jelentős hatással, hanem az élet minden területét érinti.

Mára az információ komoly értékké vált, sőt az egyik legértékesebb dolog, amit egyik ember a másiknak kínálni tud. Többek között ezért az Európai Unió egyik célja az információs társadalommá válás elősegítése, mert az szignifikánsan növelné saját versenyképességét a világban. 

A jogállamiság egyik alapvető feltétele a minőségi és megbízható információhoz való jog. Sajnálatos azonban, hogy napjainkban egyre nagyobb gondot jelentenek az úgynevezett „fake news-ok”, más néven álhírek, melyek pont ezen idea ellenében léteznek. Magyarországon óriási problémának számít a dezinformáció, amely többek között a tömegtájékoztatás és a bulvár számlájára terhelendő. Az emberek sok fajta médiumon keresztül tájékozódnak, amelyek kivétel nélkül platformjai lehetnek és számos esetben lesznek is az álhíreknek. Mivel a tömegtájékoztatás és az internet sajátossága, hogy azt a látszatot kelti, a hírek igazságtartalma attól függ, mekkora nyilvánosságot és kattintásszámot képesek elérni. Minél hangosabb, többször ismételt és mantrázott egy „hír” annál inkább bevésődik az emberek tudatába. Ezért is keserédes egy sajtópert megnyerni az érintettnek, hiszen a károkozás addigra már végbement. A televíziós híradást történelmi okokból, egész egyszerűen tényként kezeli a társadalom jelentős része, így sokszor a kritikus hozzáállás teljes hiányával számolva jelennek meg itt vadabbnál vadabb álhírek. A probléma csak tovább eszkalálódott az internet-hozzáférés elterjedésével, mivel a világhálón már bárki megoszthatja gondolatait, szinte bármit leírhat névtelenül, mentesülve a következményektől.

Az álhírterjesztést máig nem szabályozzák megfelelő módon szinte sehol a világban, pont emiatt nincs különösebb kockázat abban, hogy valaki hamis információkat kreáljon. Ezidáig könnyen meg lehetett úszni egy ilyen ügyet egy egyszerű sajtó korrekcióval és pénzbírsággal. Külön említést érdemel, hogy sokszor ezek az állami támogatást is élvező médiumok a mi adónkból fizetik ki az elvesztett sajtópereiket, tehát még fizetünk is azért, hogy hazudjanak nekünk.

A Google keresési adatai szerint a „fake news” kifejezésre a 2016-os amerikai elnökválasztás után emelkedett meg az érdeklődők száma, mivel Donald Trump mind a kampányban, mind a győzelme után nagy hangsúlyt fektetett a témára. Hazánkban is már hosszabb ideje jelen van a probléma, de a 2018-as választási kampánnyal, valamint a COVID-19 járvánnyal került igazán előtérbe. A probléma alapvetően a globális információáramlás kiteljesedésével öltött ekkora méreteket, ami a 2008-as válság után jelentkezett.

Szerte a világon egyre többekben merül fel a jogos igény az álhírekkel szembeni erőteljesebb fellépésre, a liberális demokráciák törvényalkotói között szinte állandó vitatéma ennek mikéntje. A fake news jelenségét az illiberális demokráciák és vezetőik is fontos problémaként azonosítják – bár szelektív módon teszik ezt, kettős mércét alkalmaznak és rendszerint csak az ellenoldali vagy annak vélt híreket bélyegzik álhíreknek. Egy a fake news visszaszorításásra irányuló szabályozás azonban visszás is lehet, mivel védheti ugyan a közösséget a hamis hírektől és a félretájékoztatástól, ám felmerül a szólásszabadság kérdése, valamint a kormányok – ahogy fegyverként használják az álhíreket – fegyverként használhatják ezt az őket kritizálók elhallgattatására is. Két évvel ezelőtt (2018) a brit parlament bizottsági vizsgálatot indított az álhírek ellen, mondván, hogy ezek a demokráciát alapjaiban veszélyeztetik. Szingapúrban is megjelent már egy törvényjavaslat a hamis, és manipulatív online tartalmakra vonatkozóan a koronavírus-pánik eredményeként, amely lehetővé tenné a kormány számára, hogy korrekciókat hajtson végre a kifogásolt bejegyzések esetében. Az elképzelés szerint az eredeti információ is megmaradna, csak egy javítás is társulna hozzá, ezeken felül pedig az álhírek terjesztését bűncselekményként határozná meg, amely személyenként pénzbírsággal járna, de akár börtönbüntetés is kiszabható.

Magyarországon, mint korábban említettem, nem fordítanak elég figyelmet a hírgyártás minőségére, és nem is szabályozzák kellően azt, mivel a politikai hatalom jelentős részének érthető okokból nem érdeke ez. Erre kínál megoldást a Második Reformkor Alapítvány „Fake-ek és ellensúlyok” nevű törvényjavaslata, ami a visszaélések lehetőségét szűkítő, szigorú szabályozást irányozna elő. A javaslat értelmében a jogerősen elveszített sajtó-helyreigazítási, jóhírnév megsértése, vagy rágalmazás miatt indított perek számával arányosan csökkenne a közpénzhez való hozzáférés lehetősége az érintett médiaszolgáltatók és sajtótermékek, valamint többségi tulajdonosaik számára. 

A tényállások alapján a médiumok meghatározott súlyozás szerint büntetőpontokat kapnának. Legalább öt büntetőpont elérése esetén csökkenne a következő egy évben az érintett médium (és többségi tulajdonosa) számára juttatható közpénz maximuma. Az ötvenedik büntetőpont elérését követően meghatározott ideig nem juthatna közpénzhez az érintett (és többségi tulajdonosa). Egy ilyen törvényre, amely jelentősen javítaná a hírközlés minőségét hazánkban, valamint visszaadhatná az állampolgárok bizalmát a tájékoztatásban, már jó ideje szükség van. Úgy kell nekünk az álhírek világában, mint egy falat kenyér.

A cikk szerzője Varga Patrik, az ELTE Reformkör tagja.