Merjünk kicsik lenni

Merjünk kicsik lenni – írta Márai Sándor 1938-ban, amikor felfordult a világ, sor került az Anschlussra és pár évvel később kaotikus állapotok uralkodtak az országban. Márai ezt a mondatot arra a politikai vízióra mondta, ami szerinte pozitívan tudta volna  befolyásolni az ország jövőjét. Vehettünk volna példát a skandináv országokról, akik a saját gazdaságukra koncentrálva,  magas életszínvonalat tudtak teremteni. Magyarország azonban nagy akart lenni, emlékszünk még a jelmondatokra, „mindent vissza”, ami bár érthető volt, mégsem reális politikai érzék társult hozzá. A végeredményt mindannyian ismerjük: második világháború és újabb vereség. A háborúba sodródást nem tudtuk elkerülni és egyszerre volt ígéretes, ugyanakkor fenyegető a náci Németország kínálta területi revízió. Márai azonban egy harmadik utat vizionált országunk számára.

Hétvégén visszamentem a nagyszüleim falujába, felkerestem a sírjukat. Megnéztem az egykori házukat és a helyiekkel is beszélgetésbe elegyedtem. Azt mondták, hogy az új polgármester nagyon jó. A közmunkások végre dolgoznak, saját kiskertjük van, egész nap a földeken vannak és amit megtermelnek, abból egy keveset haza is vihetnek, vagy eladhatják. Tavaly télen már intézett nekik tűzifát, a szociális munkások pedig most már rendszeresen becsöngetnek minden időshöz, hogy kell-e segítség valamiben. A néni, akivel hosszasan beszélgettem, azt mondta, hogy „elindult valami”. Elmentem a ház előtt, amiben egykoron a nagymamámféle bundáskenyeret és madártejet ettük, mielőtt elindultunk leszedni a meggyet. Ma már egy darab fa sincs az udvaron, a nappali, amit régen a latin amerikai sorozatok szereplői töltöttek meg vitáikkal, most csendes. Most már a pénztárgép hangja hallatszik, ahogyan a feltörekvő kisgazda veszi a kertbe szükséges árucikkeket. Nagyapám mindig is erről álmodott. Végül is megvalósult az álma, még ha nem is mi csináltuk meg.

Miközben hazaindultunk, végigpásztáztam tekintetemmel a falut. Nem sok változás történt, de  legalább valami elkezdődött. Valami kicsi, de más, mint ami eddig volt. Az apátiától és a beletörődéstől fényévekkel jobb. Végre nemcsak a panaszt hallottam, mint régen, hanem valami jót is.

Otthon belebotlottam internetezés közben egy Bogdán Lászlóval kapcsolatos cikkbe. Ha a nagyszüleim falujára gondolok, nem hiszem, hogy sokan hallottak róla ott, viszont az öröksége most gyökeret eresztett a községükben. Valami ott is elkezdődött, ahogyan elindulhatott volna a  változás nyolcvan évvel korábban is, ha máshogyan cselekszik a politikai elit. Ha befelé fordulunk és merünk kicsik lenni.

Szerző: Keresztes Bence, a Debreceni Reformkör tagja

A Vitassuk meg! menüpontban a Második Reformkor Alapítvány tagjainak vitaindító írásait közöljük. Az itt megjelent írások, vélemények nem tükrözik a szervezet álláspontját.

Posted in Vitassuk meg! and tagged , , , .