Esélyegyenlőség?

Tiszteld apádat és anyádat – tanítja a Biblia. Ez egy fontos pont és alapvetően a legtöbb családban egy elfogadott konszenzusnak számít, azonban a gyakorlatban kevésbé tud érvényesülni. Számtalan családi történetet ismerünk, amikor valaki megtagadja a származását pusztán kamaszkori lázadás, vagy valós családi tragédiák miatt, és nem hajlandó egy érdekközösséget vállalni a szüleivel, testvéreivel, nagyszüleivel. Szintén számos esetet látunk, mikor egy mélyszegénységből jövő család gyermeke felemelkedik a társadalmi ranglétrán és gyökeresen eltérő életutat fut be. Ha az illető reflektorfénybe kerül, szinte minden alkalommal megkapja azt a kérdést, hogy ő hogyan határozza meg saját magát, mennyiben hasonló a családjához.

Mindenki hoz otthonról egy tulajdonságot, szokást, habitust, gyakran egy öröklött anyagi helyzetet: legyen az vagyon vagy adósság. Ezeken nehezen tudunk változtatni, de azon, hogy hogyan közeledjünk egymáshoz – és a fenti példák által magunkhoz-, azon már igen. Lehet, idealistának tűnik, amit írok, és ha felülök azokra a jelszavakból álló hullámvasútra ami végigkísérte a gyermek- és kamaszkoromat, rá kell jönnöm, hogy a király meztelen, a szavak mögött nincs tartalom. Mire is gondolok?

Biztosan más is találkozott már tanulmányai során a mobilitás, globalizáció, innováció fogalmával, amit sokan a Nyugattal és az Unióval azonosítottunk, de mihelyst idősebbek lettünk, rá kellett ébrednünk, hogy ezen szavak jelentését nem tisztázta le a magyar társadalom. Tudjuk mit jelentenek, de az ország helyzetével nem tudjuk összevetni ezeket a jól hangzó szlogeneket és közben hallgathatjuk, hogy nem értük utol Ausztriát. Egyéni sikerek most is vannak, de néhány startup cég nem fedi le a valóságot. Elvárják tőlünk, gyakran mi is másoktól, hogy toleránsak és elfogadóak legyünk, de amint megtudjuk, ki honnan jön, akarva-akaratlanul kialakul bennünk egy koncepció a másikról. Most szépen fogalmaztam, de nagyon sok esetben az alábbi mondatok hangzanak el: „áh, ez annak a gazdag orvosnak fia, neki könnyű, az ő apja TSZ-elnök volt, hát így könnyű”, vagy ellenkező esetben: “jó hogy tanul, de hát akkor is honnan jött”.

Előítéletes az ország és hiába akarunk itt egy mini Svájc lenni, vagy egy második Ausztria csapatmunkával kooperációval és kommunikációval, ha ilyen apró dolgokon áll vagy bukik az együttműködés. Ha pedig ezt – a történelmi múlt miatt – elfogadjuk, akkor hogy várjuk el a jövő generációtól, hogy változást indítson el? Hogyan tudná így bárki is – a származásához pozitívan vagy negatívan viszonyulva – meghatározni magát és másokat? Gyakori érv erre, hogy „na jó, de hogy legyek szolidáris, amikor az ő apja, nagyapja is komcsi volt, lehet ügynök, nem volt elszámoltatva, ki tudja, hogyan szerezte ezt, meg azt”.

Vádaskodással előrébb lépni nem lehet. Így nem tudunk a fiatalabb korosztályra támaszkodva országot, nemzetet építeni, mert mindig csak visszafelé tekintünk. Holott az idő szalad, a problémák gyűlnek, és Kónya Imre szavaival élve rájövünk, hogy az ünnep mindig elmarad. Ennyi erővel az az öreg vagyonos orvos gyermekéhez sem kell járjunk, hiába jó orvos, mert hát az apa így vagy úgy. Politikusoknál bonyolult a helyzet, de láthattunk már példát a közéletben is, hogy a fiú vagy a lány teljesen más utat jár be, mint a szülő, és elfogadják őket munkájukban, nagy sikerük van.

Ezek függvényében kérdezem, hogy ha bizonyos emberekkel elfogadóak vagyunk, akkor miért nem terjed ez a tolerancia másokra is? Ha el akarjuk hozni ide a Nyugatot és egy elfogadó szellemiséget akarunk megteremteni az oktatásban – amiért ez az írás is született -, először ezekkel a kérdésekkel kell foglalkoznunk. Most is vannak gyerekek, fiatal felnőttek, akik már egy szabad Magyarországon születtek, mint ahogyan én is, és akik – legalábbis remélem – olyan ingereket kaptak, vagy kapnak már az iskolában is, hogy bár nem lehet mindenki mindenkinek a barátja, de a tisztelet az jár minden embertársunknak. Hogyan szélesíthetjük ezt ki?

Egyénileg is mindenképp tehetünk ezért, de szükséges, hogy olyan oktatásban legyen részünk, ami mindenki számára megnyitja a terepet a gondolkodásra és a fejlődésre, hogy a jövőben, ha egyikünk sikeresebb lesz a másiknál, ne vádaskodjunk, hanem reálisan értékeljünk. Egy digitális korban élünk, körbevesz minket a technika és a hagyományos közösségi terek pedig átköltöztek az online térbe, különösen most, a pandémia idején. Egyszer ennek is vége lesz, és bár a világ változni fog, úgy vélem ezen kérdések ismét előtérbe fognak kerülni. A most kidolgozott javaslatok üdvözlendőek, azonban mielőtt nekikezdünk megreformálni a rendszert, bizonyos alap kérdéseket tisztáznunk kell. Mit akarunk elérni, milyen értékekkel és hogyan?

A hogyanra talán egy másik írásban keresek választ, az értékek azonban számomra világosak: európainak és magyarnak is lenni egy 21. századi Magyarországon.  Ez talán lózungnak tűnhet, de abban talán egyetérthetünk, hogy nem azért akarunk az oktatással foglalkozni, hogy a gyermekeink a mobilitás szó hallatán Londonba költözzenek. Ha mégis elmegy később, akkor mindezt úgy tegye meg, hogy tudja, mit hagy itthon, milyen országot, milyen történelmet, milyen értékeket és világot.

Ahogyan Wass Albert fogalmazott: gyökér nélkül nincs élet, a gyökeret meg az otthonunk, az iskolai emlékeink és végső soron emberek jelentik a szülőföld mellett. A másik kedvenc mondásom Tamási Árontól származik, mi szerint „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Úgy vélem az igazság a kettő között van: a haza iránti szeretet, a múlt ápolása és a helyi érték felfedezése egy globális látószöggel. Ehhez pedig csapat kell: pedagógus, gyerek, osztálytárs, padtárs, és kolléga egyaránt, hogy egy olyan közösséget alkossunk, ahol egyek vagyunk, de mégis mások,minden gyűlölet nélkül.

Szerző: Keresztes Bence, a Debreceni Reformkör tagja

A Vitassuk meg! menüpontban a Második Reformkor Alapítvány tagjainak vitaindító írásait közöljük. Az itt megjelent írások, vélemények nem tükrözik a szervezet álláspontját.

Posted in Vitassuk meg! and tagged , , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük