A huszadik század szilánkjai: az oktatás

Magyarország a rendszerváltás óta nem csak gazdasági gondokkal küzd, hanem egy sokkal komolyabb és súlyosabb társadalmi, szociális egyenlőtlenséggel is. Az 1990 és 2000 közötti évtizedben reméltük, hogy egy új nemzet emelkedik fel a huszadik század traumáiból. A várva várt változás a külsőségekben valamelyest megmutatkozott, de a társadalom szövete nem változott. Ennek az egyik legnagyobb oka a társadalmi egyenlőtlenségekben rejlik. Számtalanszor említették az elmúlt harminc év során ezen probléma megoldásának szükségességét. Azonban egyszer sem nyúltak annak gyökeréhez, ez pedig a közoktatási rendszer. A közel több, mint száz éve elavult poroszos, lexikális tudásra építő és individualista oktatási rendszer nem készítette és nem készíti fel a gyermekeket a huszonegyedik század kihívásaira. Nem gyakorlatias, nem épít a csoportmunkára, együttműködésre és legfőképpen a másik munkájának támogatására és megbecsülésére. A következő komoly probléma, hogy a gazdaságilag és szociálisan is polarizált magyar társadalom hibáit nem eltünteti, hanem felnagyítja. A hátrányosabb helyzetű családok gyermekeinek nincs meg az a lehetősége, hogy a közoktatáson keresztül olyan képzésben részesüljenek, mint a jobb körülmények között élő családok gyermekei.

Ezáltal a társadalmi különbségek még nagyobbak lesznek, és a fejlődés lehetősége elmarad. A szociális különbségek a jelenlegi járványhelyzet idején még súlyosabbak lehetnek. A közoktatást érintő intézkedések – azon belül a középiskolák digitális munkarendre való átállása – sajnálatos módon sok családnak nehézséget okoznak. Számos háztartásban nincs megfelelő készülék vagy internethozzáférés az online órákon való részvételhez. A kormány valamelyest enyhíti a problémát azzal, hogy harminc napig ingyenes internetet biztosít a távoktatásban való sikeres részvétel reményében. Ez azonban csupán tüneti kezelés, a súlyos társadalmi különbségeket nem orvosolja.

A közoktatás célja a szociális nevelés, az alapismeretek megtanítása és felkészítés az életre. A jelenlegi oktatási rendszer az alapvető lexikális ismeretek megtanítása kivételével szinte semmit nem nyújt a diákok számára. A közoktatás károsan kompetitív, nem az adott osztályközösséget támogatja, hanem az egyént, aki kizárólag magára számíthat. Ebből adódóan lehetnek a “kinevelt” fiatalok önzők, egymás között ellenségesek és közömbösek a közügyeket vagy közösségeket érintő kérdésekben.

A közoktatás további céljaként kellene említenünk a tehetséggondozást. Számos olyan gyermek van Magyarországon, akinek a szociális háttere sajnos nem teszi lehetővé, hogy tehetségét kamatoztassa. Ezen gyermekek tehetségének felfedezése, majd gondozása a közoktatás feladatának része kell, hogy legyen. Sok fiatal tehetséget pazarol el az ország, amennyiben ezt a problémát nem orvosolja. Szintén szükséges megemlíteni a szellemi, illetve testi fogyatékkal élő gyermekek esélyegyenlőségének elősegítését. Nagyon kevés olyan iskola van Magyarországon, ahol egy intézményben tanulhat a szellemileg vagy testileg hátráltatott és az egészséges diák. Azért fontos ez, mert, ha a gyermekek egészen kicsi korban találkoznak olyan diáktársakkal, akiknek ilyen hátrányokkal vagy betegségekkel kell minden nap megküzdeniük, akkor sokkal elfogadóbbak és segítőkészebbek lennének velük szemben. Az empátiát így is lehet tanítani. Továbbá súlyos probléma, hogy számtalan általános, illetve középiskolában nincs kiépített mozgáskorlátozott barát infrastruktúra. Az érintetteket így további hátrány éri, amely károsan hathat saját megítélésükre.

A közoktatás célja tehát a társadalmi különbségek csökkentése, a gyermekek szociális és empatikus képességeik fejlesztése, a tehetséggondozás és az életre való valódi felkészítés. Nem az a lényeg, hogy minél több gazdag legyen, hanem hogy minél kevesebb szegény. Nem az a fontos, hogy minél nagyobb önbizalommal megáldott fiatalok legyenek, hanem, hogy minél együttműködőbb és támogatóbb társadalom. Egyenlő esélyek, erősebb nemzet.

A cikk szerzője Einvág Benjámin Máté, a Károli Reformkör vezetője.

Egy falat kenyér az álhírek világában

A 21. századra minden eddiginél jelentősebbé vált az információ szerepe a modern társadalmakban. Puszta megszerzésük is elengedhetetlen eleme az életünknek, mivel hétköznapjaink szerves része a könnyen elérhető hírek fogyasztása. Ez nem csak a gazdaságra van jelentős hatással, hanem az élet minden területét érinti.

Mára az információ komoly értékké vált, sőt az egyik legértékesebb dolog, amit egyik ember a másiknak kínálni tud. Többek között ezért az Európai Unió egyik célja az információs társadalommá válás elősegítése, mert az szignifikánsan növelné saját versenyképességét a világban. 

A jogállamiság egyik alapvető feltétele a minőségi és megbízható információhoz való jog. Sajnálatos azonban, hogy napjainkban egyre nagyobb gondot jelentenek az úgynevezett „fake news-ok”, más néven álhírek, melyek pont ezen idea ellenében léteznek. Magyarországon óriási problémának számít a dezinformáció, amely többek között a tömegtájékoztatás és a bulvár számlájára terhelendő. Az emberek sok fajta médiumon keresztül tájékozódnak, amelyek kivétel nélkül platformjai lehetnek és számos esetben lesznek is az álhíreknek. Mivel a tömegtájékoztatás és az internet sajátossága, hogy azt a látszatot kelti, a hírek igazságtartalma attól függ, mekkora nyilvánosságot és kattintásszámot képesek elérni. Minél hangosabb, többször ismételt és mantrázott egy „hír” annál inkább bevésődik az emberek tudatába. Ezért is keserédes egy sajtópert megnyerni az érintettnek, hiszen a károkozás addigra már végbement. A televíziós híradást történelmi okokból, egész egyszerűen tényként kezeli a társadalom jelentős része, így sokszor a kritikus hozzáállás teljes hiányával számolva jelennek meg itt vadabbnál vadabb álhírek. A probléma csak tovább eszkalálódott az internet-hozzáférés elterjedésével, mivel a világhálón már bárki megoszthatja gondolatait, szinte bármit leírhat névtelenül, mentesülve a következményektől.

Az álhírterjesztést máig nem szabályozzák megfelelő módon szinte sehol a világban, pont emiatt nincs különösebb kockázat abban, hogy valaki hamis információkat kreáljon. Ezidáig könnyen meg lehetett úszni egy ilyen ügyet egy egyszerű sajtó korrekcióval és pénzbírsággal. Külön említést érdemel, hogy sokszor ezek az állami támogatást is élvező médiumok a mi adónkból fizetik ki az elvesztett sajtópereiket, tehát még fizetünk is azért, hogy hazudjanak nekünk.

A Google keresési adatai szerint a „fake news” kifejezésre a 2016-os amerikai elnökválasztás után emelkedett meg az érdeklődők száma, mivel Donald Trump mind a kampányban, mind a győzelme után nagy hangsúlyt fektetett a témára. Hazánkban is már hosszabb ideje jelen van a probléma, de a 2018-as választási kampánnyal, valamint a COVID-19 járvánnyal került igazán előtérbe. A probléma alapvetően a globális információáramlás kiteljesedésével öltött ekkora méreteket, ami a 2008-as válság után jelentkezett.

Szerte a világon egyre többekben merül fel a jogos igény az álhírekkel szembeni erőteljesebb fellépésre, a liberális demokráciák törvényalkotói között szinte állandó vitatéma ennek mikéntje. A fake news jelenségét az illiberális demokráciák és vezetőik is fontos problémaként azonosítják – bár szelektív módon teszik ezt, kettős mércét alkalmaznak és rendszerint csak az ellenoldali vagy annak vélt híreket bélyegzik álhíreknek. Egy a fake news visszaszorításásra irányuló szabályozás azonban visszás is lehet, mivel védheti ugyan a közösséget a hamis hírektől és a félretájékoztatástól, ám felmerül a szólásszabadság kérdése, valamint a kormányok – ahogy fegyverként használják az álhíreket – fegyverként használhatják ezt az őket kritizálók elhallgattatására is. Két évvel ezelőtt (2018) a brit parlament bizottsági vizsgálatot indított az álhírek ellen, mondván, hogy ezek a demokráciát alapjaiban veszélyeztetik. Szingapúrban is megjelent már egy törvényjavaslat a hamis, és manipulatív online tartalmakra vonatkozóan a koronavírus-pánik eredményeként, amely lehetővé tenné a kormány számára, hogy korrekciókat hajtson végre a kifogásolt bejegyzések esetében. Az elképzelés szerint az eredeti információ is megmaradna, csak egy javítás is társulna hozzá, ezeken felül pedig az álhírek terjesztését bűncselekményként határozná meg, amely személyenként pénzbírsággal járna, de akár börtönbüntetés is kiszabható.

Magyarországon, mint korábban említettem, nem fordítanak elég figyelmet a hírgyártás minőségére, és nem is szabályozzák kellően azt, mivel a politikai hatalom jelentős részének érthető okokból nem érdeke ez. Erre kínál megoldást a Második Reformkor Alapítvány „Fake-ek és ellensúlyok” nevű törvényjavaslata, ami a visszaélések lehetőségét szűkítő, szigorú szabályozást irányozna elő. A javaslat értelmében a jogerősen elveszített sajtó-helyreigazítási, jóhírnév megsértése, vagy rágalmazás miatt indított perek számával arányosan csökkenne a közpénzhez való hozzáférés lehetősége az érintett médiaszolgáltatók és sajtótermékek, valamint többségi tulajdonosaik számára. 

A tényállások alapján a médiumok meghatározott súlyozás szerint büntetőpontokat kapnának. Legalább öt büntetőpont elérése esetén csökkenne a következő egy évben az érintett médium (és többségi tulajdonosa) számára juttatható közpénz maximuma. Az ötvenedik büntetőpont elérését követően meghatározott ideig nem juthatna közpénzhez az érintett (és többségi tulajdonosa). Egy ilyen törvényre, amely jelentősen javítaná a hírközlés minőségét hazánkban, valamint visszaadhatná az állampolgárok bizalmát a tájékoztatásban, már jó ideje szükség van. Úgy kell nekünk az álhírek világában, mint egy falat kenyér.

A cikk szerzője Varga Patrik, az ELTE Reformkör tagja.

Vona Gábor: 2025. legyen a Reformkor emlékéve

Tegyük egész éves programmá ezt a fontos magyar történelmi korról való megemlékezést – mondta online sajtótájékoztatóján Vona Gábor, aki arról is beszélt, hogy a Második Reformkor alapítvány negyedik törvényjavaslatában fogalmazta meg ezt a gondolatot. Jobbik korábbi elnöke szerint az emlékév célkitűzése a jelen megtermékenyítése, mert nagyon sok hasonlóság a Reformkor és a jelenkor között. Ahogy akkor az Európához való felzárkózás és polgárosodás volt akkor a cél, úgy most is ugyanennek elérése a feladat, mert a jelenkorban talán messzebb vagyunk ettől, mint kétszáz évvel ezelőtt.

Hasonlóság a két korszak között, hogy akkor zajlott a nagy ipari forradalom, s most ugyancsak nagy átalakulás előtt áll a világ, s benne Magyarország. – Ugyancsak közös jellemző, hogy nagyon sok a vita, a cívódás. Most is az a feladat, hogy megtaláljuk a közös nevezőt. A törvényjavaslat célja ezért, hogy ne csupán megemlékezzünk a Reformkorról, hanem hogy tegyünk is valamit azért, hogy megvalósulhasson a második reformkor. S bár kevés az esély, hogy sikerül ez, mindenképpen el kell indulni ebbe az irányba, és meg kell találni azokat az embereket, akiket lelkesít a pártok fölötti Magyarország eszméje. Én hiszek ebben. Emlékezzünk, beszélgessünk, s aztán lássunk neki a feladatnak – hívott fel a közös munkára Vona Gábor.

A teljes cikkért kattints: https://magyarhang.org/belfold/2020/02/12/vona-gabor-2025-legyen-a-reformkor-emlekeve/

Közvetlenül válasszák a legfőbb ügyészt

Három fontos tisztséget is közvetlen választásra bocsátana Vona Gábor. A Második Reformkor Alapítvány elnöke csütörtök délelőtt egy budapesti rendezvényhajón beszélt erről. Mint mondta, törvényjavaslata szerint az államfő, a legfőbb ügyész és a médiahatóság elnökének személyéről is az emberek dönthetnének, mégpedig az önkormányzati választással egy időben.

Innen is a törvényjavaslat neve: Az emberek emberei. A változás értelmében az összes megbízatás öt évre szólna.

A Jobbik korábbi elnöke szerint a hazai közjogi intézmények feladata egyre inkább a demokrácia imitálása lett. Ezért is fontos, hogy a nevezett posztok betöltői a társadalomtól kapják megbízatásukat, kevésbé legyenek kiszolgáltatva a pártpolitikának. Erősödnének a fékek és egyensúlyok, a közélet jobban rákényszerülne a kompromisszumokra.

A teljes cikkért kattints: https://magyarhang.org/belfold/2019/12/05/friss-javaslat-kozvetlenul-valasszak-a-legfobb-ugyeszt/

Vona Gábor azt javasolja, ne indulhassanak pártjelöltek az önkormányzati választáson

A Második Reformkor Alapítvány alapítója ismerteti az első törvényjavaslatát, állt a néhány napja megküldött meghívóban. Ez az alapító pedig Vona Gábor, a pártpolitikától visszavonult egykori Jobbik-elnök.

Vona hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, legújabb terve, hogy másfél-két havonta egy ügyet megvitatásra javasoljon a magyar civil társadalomnak, majd a végén törvényjavaslatot készítsen. „Konstruktív vitákra késztetném a társadalmat a magam eszközeivel” – mondta Vona.

Tervei szerint a dolog úgy nézne ki, hogy van egy nyers javaslattétel – az elsőről lentebb olvashatnak –, azt társadalmi vitára bocsátaná, online szavazással, kerekasztal-beszélgetésekkel, fórumokkal, esetleg konferenciákkal. Majd ha ennek a kampánynak vége lesz, akkor a törvényjavaslatot elküldené a parlamenti pártok frakcióinak és a független képviselőknek. Évente legalább hat kampány lenne.

Fotó: Német Tamás / Index

Fotó: Német Tamás / Index

Amikor híre ment ennek a sajtótájékoztatónak, a legtöbb helyen úgy jött le, hogy Vona visszatérne a politikába. A sajtótájékoztató elején külön kiemelte, hogy ez így nem pontos, ő nem szeretne visszatérni a pártpolitikába – sem régi, sem új pártban –, csak  még jobban szeretne aktivizálódni a közéletben.

Azt mondta, ötletének három célja van: motiválni, jó értelemben provokálni és támogatni a civil szférát, a polgári társadalmat. Vona szerint az ország legsúlyosabb problémája, hogy nincs erős, érdekérvényesítésre képes civil, polgári társadalom, a politika pedig kihasználja ezt. A pártpolitika látja, hogy nincs fölötte civil kontroll – aki pedig fellázad ez ellen, azt eltapossa. Éppen ez ellen dolgozna, szeretné felrázni a civil szférát, és segíteni.

„ORBÁN RENDSZERE IS ERRE ÉPÜL, HOGY NINCS CIVIL KONTROLL. HA ORBÁN MEGBUKNA, AKKOR ÚJABB ORBÁN JÖNNE, AHOGY ORBÁN IS EGY ÚJ KÁDÁR JÁNOS”

– mondta. Szerinte mindkét vezető hatalma a polgári Magyarország hiányára épül.

Hogy mennyi esélye van, hogy ezek a törvényjavaslatok végül törvénnyé válnak, arról Vona azt mondta: pontosan annyi, mint hogy egy ellenzéki párt mostani javaslatát elfogadja a törvényhozás. Az esély tehát szinte a nullával egyenlő, de szerinte akkor is van értelme a munkának, mert adófizetői pénzbe nem kerül, felrázhatja a civil társadalmat, bátorítást adhat azoknak, akik nem mernek ügyeket felvállalni. Hosszú távon pedig – egy nagyobb politikai változás után – használhatók lehetnek ezek a javaslatok.

Pártmentes önkormányzatiság

A konkrét, első vitára javasolt ötlete a pártmentes önkormányzatiság. Vona elmondta, a jelenlegi rendszer szerint pártok, egyesületek küldhetnek jelölteket, vagy magánszemély indulhat önkormányzati választáson. Ő ebből kivenné a pártokat.

„AZ ORSZÁGOS ÉS ÖNKORMÁNYZATI POLITIKÁT VÁLASSZUK EL EGYMÁSTÓL”

– javasolta Vona, aki szerint a pártok inkább csak ártanak az önkormányzati munkának, beszűkítik a vitákat, értelmes ügyeket gáncsol el a pártos logika. Plusz meg is különbözteti a településeket, ugyanis jobban dotálják azokat a településeket, ahol az épp aktuális kormány pártjának embere a vezető. De azt is hozzátette, szerinte az önkormányzatiságot kontraszelektálja a pártos logika: „logóparaziták” lesznek képviselők, polgármesterek, „lopós bélák” lesznek megválasztva, és ilyenek indulnak, csak mert az adott párt logója van mögöttük.

Fotó: Német Tamás / Index

Fotó: Német Tamás / Index

„Már pártelnökként is dokumentálhatóan ez volt a véleményem” – mondta Vona, aki szerint ez a javaslat, ha megvalósulna, az felelős döntésre is kényszerítené a választókat, mert nem lenne elég csak pártban gondolkodni, és behúzni így a jelölt mellé az ikszet, tényleg el kellene gondolkodnia azon, melyik jelöltet válassza, és miért. Ráadásul sok civil érezné, hogy van lehetőség értelmes munkát végezni, amihez nem kell párthoz csatlakozni.

„AZ EMBEREK A LEHETŐSÉGEMMEL MEGTANULNÁNAK VITÁZNI, ÉS MEGÉRTENI MÁS ASPEKTUSOKAT”

– mondta.

Azt elismerte: javaslatának gyenge pontja, hogy a pártok erre is rátelepednének, a saját képükre formálnák, saját civil szervezetek alapításával, ahogy egyébként már most is látni néhány helyen ezt, de szerinte még mindig jobb lenne ez, mint ha direktben lennének ott a pártok, esély lenne arra, hogy pártoktól független viták jelenjenek meg. Sok reményt nem fűz ahhoz, hogy valóban törvény legyen most ebből, de szeretné „elültetni a bogarat a fülekben”.

Az pedig teljesen tudatos, hogy az önkormányzati választás kampányában állt elő ezzel az ötletével, mert ebben a pártos csatazajban szerinte jobban eljuthat ez az ötlet is az emberekhez.

Jobbiktól az alapítványig

Vona Gábor 12 éven keresztül volt a Jobbik elnöke – 2006 és 2018 között –, és nyolc éven át volt országgyűlési képviselő, 2010 és 2018 között. Lemondását a párt vezetéséről a 2018. áprilisi országgyűlési választás estéjén jelentette be, miután a Fidesz ismét kétharmadot szerzett. Vona végül a parlamenti mandátumát sem vette fel, és kivonult a magyar politikai életből, vlogolni kezdett .

A 2018-as választás után pár hónappal egy interjúban már úgy fogalmazott, már azt is csodának érzi, hogy annyi szavazatot össze tudtak szedni az elbukott választáson, mint amennyit végül kaptak. Aztán idén májusban is megerősítette, hogy szerinte fölösleges minden Orbán leváltásáért folytatott harc, a jelenlegi politikai, társadalmi és médiaviszonyok mellett kilátástalan a küzdelem.

A teljes cikkért kattints: https://index.hu/belfold/2019/08/05/vona_gabor_torvenyjavaslat_masodik_reformkor_alapitvany/