#7 Egyenlő esélyek, erősebb nemzet

Javaslatok egy esélyteremtő közoktatás kialakítására

Meggyőződésünk, hogy Magyarország felemelkedésének záloga, ha versenyképességét saját polgáraira alapozza, erőforrásait elsősorban az emberekbe fekteti. Ennek legfontosabb megnyilvánulása egy erős és esélyteremtő oktatási rendszer létrehozása és fenntartása. Kulcskérdés, hogy a közoktatás minden magyar diák számára megadja a társadalmi felemelkedés lehetőségét, vagyis egyenlő esélyeket biztosítson. Ahogy Széchenyi István fogalmazott, „egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

A magyar közoktatás legsúlyosabb problémája, hogy nem teremt egyenlő esélyeket az eltérő társadalmi helyzetű gyermekek számára. Nem csökkenti, hanem fenntartja, sőt újratermeli a meglévő egyenlőtlenségeket.

A három évente elvégzett PISA felmérések elemzéséből kiderül, hogy a magyar közoktatást a fejlett országok körében lesújtóan nagy egyenlőtlenség jellemzi. A tanulók teljesítménye és családi helyzete közötti kapcsolat nemzetközi szinten is kiemelkedően erős. Egyszerűbben fogalmazva a mai Magyarországon „az leszel, ahova születsz”. Félreértés ne legyen, természetes, hogy a jobb családi hátterű tanulók jobb teljesítményre képesek. A kérdés az, hogy ez az összefüggés milyen mértékű. Magyarországon riasztóan nagy. 2015-ben Perut és Bulgáriát megelőzve „világelsők” lettünk az esélyegyenlőtlenség tekintetében: minden mért területen nálunk határozta meg leginkább a gazdasági, társadalmi, kulturális háttér a diákok teljesítményét. A helyzet a következő mérés alkalmával, 2018-ban sem javult számottevően.

Az elmúlt 20 év csaknem változatlan képet mutat: a kezdetek óta alig találunk olyan országot a PISA felmérés résztvevői között, ahol a családi háttér a nálunk tapasztaltnál meghatározóbb lenne. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden évben tehetségek ezreit vesztegetjük el.

Az esélyegyenlőség hiánya morális és jogi szempontból is elfogadhatatlan, hiszen az egyenlő esélyek minden gyermeket megilletnek. De nem kell az emberi jogok bajnokának vagy szociálisan érzékenynek lenni ahhoz, hogy belássuk, a helyzet az egész társadalomra, mindannyiunkra kiható káros következményekkel is jár. Minden elvesztegetett tehetség veszteség a társadalom, veszteség a magyar nemzet számára is. A kedvezőtlen társadalmi helyzete miatt rosszul teljesítő diák nagyobb eséllyel szorul ki a munkaerőpiacról vagy végez kevesebb hozzáadott értékkel járó munkát, nagyobb eséllyel szorul rá a szociális és egészségügyi kiadásokra, kisebb részt tud vállalni a közteherviselésből. Az esélyegyenlőtlenség visszafogja a gazdaságot, csökkenti az elosztható javak egészét, végső soron minden magyar ember kilátásait jelentősen rontja.

A Második Reformkor Alapítvány ezért társadalmi vitaindító javaslatcsomagot állított össze a közoktatás esélyteremtő képességének kialakítása érdekében. Nem átfogó és általános közoktatás-fejlesztési programot terjesztünk elő, hanem kifejezetten az esélyteremtés szempontjából előremutatónak gondolt ötleteket fogalmazunk meg, azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet egy társadalmi mobilitást segítő, méltányos közoktatás kialakításának fontosságára. Nem oktatási szakértők által készített programról, hanem közpolitikai problémafelvetésről van szó, amely reményeink szerint hozzájárulhat a megfelelő irányba tartó közös gondolkodáshoz.

1. Kilencosztályos iskola

Kiindulópont: A magyar iskolarendszert jellemző esélyegyenlőtlenség meghatározó oka a korai iskolatípus-választás, más néven a korai szelekció. A kutatások azt mutatják, hogy szoros összefüggés van az iskolatípus-választás első lehetséges időpontja és az oktatási rendszer esélyteremtő képessége között. Minél korábbi életkorban kerülhetnek a diákok középfokú oktatási intézményekbe, annál erőteljesebben érvényesül a szelekció.

Az OECD országok esetében az iskolatípus-választás legkorábbi időpontja átlagosan 14 éves kor. Magyarországon viszont a nyolcosztályos gimnáziumok jelenléte miatt a szelekcióra már 10 éves korban – hatosztályos gimnáziumok esetében 12 éves korban – sor kerülhet. A jobb szociális, gazdasági és kulturális hátterű tanulók jobban teljesítenek ezeken a felvételiken, mint akár azonos képességű, de rosszabb családi hátterű társaik és viszonylag korai életszakaszban elkülönülnek tőlük. Egymástól elválasztva ezután a különbségek felerősödnek: az általános iskolában maradók teljesítménye tovább romlik, a gimnáziumokba felvettek teljesítménye pedig tovább javul. Ugyanez megismétlődik 14 éves korban, amikor a gimnáziumi és egyéb középfokú képzések között választhatnak a diákok. Azonos képességű diákok között a jobb családi háttérrel rendelkezők jobb eséllyel jutnak be a szakközépiskolai és főleg a szakiskolai képzésnél színvonalasabb gimnáziumi képzésbe. Ezt követően szintén növekszik a teljesítménykülönbség az eltérő iskolatípusban tanulók között. (Megjegyzés: 2020-ban új iskolatípusok léptek be a közoktatás rendszerébe, a szakgimnáziumok helyébe a technikum, a szakközépiskolák helyébe a szakképző iskola.)

2015-ös – “Az oktatási elkülönítés káros” című – tanulmányában a Budapest Intézet ehhez kapcsolódóan megjegyzi, a jobban teljesítő tanulókat kiválasztó képzések nagyobb vonzást gyakorolnak a legjobb pedagógusokra és az idejáró tanulók szülei is nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek az oktatási minőség javításának kieszközlésére. Szintén említést érdemel, hogy Magyarország az OECD átlaga alatt teljesít az ún. reziliens tanulók aránya tekintetében is. Ők azok a diákok, akik a családi hátterük alapján várhatónál jobban teljesítenek.

Jól látható, hogy a magyar iskolarendszer inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokból, illetve előnyökből fakadó különbségeket. A jó képességű, de szociális helyzete miatt gyengébben teljesítőket képtelen felemelni, sőt olyan környezetbe szelektálja őket, amely tovább rontja a helyzetüket. Nem véletlenül tett javaslatot 2015-ben a Világbank is Magyarország számára, hogy az első iskolatípus-választást helyezze későbbi életkorra.

Lengyelország példája világosan mutatja, hogy egy ilyen lépes nem jár együtt teljesítményromlással. A lengyelek 1999-ben – egy átfogó reform keretében – 15 éves korra tolták az iskolatípus-választás időpontját, amely aztán a lengyel diákok átlagteljesítményének növelése mellett volt képes nagyobb esélyegyenlőséget biztosítani.

Javaslat: Az 1999-es lengyel oktatási reform sajátosságait is figyelembe véve vezessük be a kilencosztályos általános iskolai képzést egy alapozó első évfolyam kialakításával, a lexikális ismeretek lényeges csökkentése és a kompetenciafejlesztő képzés arányának növelése mellett a tananyagban. A lépésre kellő idejű felkészülést követően, felmenő rendszerben kell hogy sor kerüljön. (Megjegyzés: A Lengyelországban 1999-2000-ben végrehajtott reform nyomán ugyan hatosztályos általános iskola és azt követő „alsó középiskola”/gimnázium jött létre, de a diákok kilenc éven át tanultak egységes tanterv szerint és eltérő iskolatípusok között csak ezután nyílt meg a választás lehetősége. Az akkori lengyel iskolaszerkezet tehát az eltérő iskolatípusok szerinti korai szelekció kiküszöbölése kapcsán érdemel figyelmet, hangsúlyozva, hogy valódi eredményeket az iskolaszerkezet önmagában nem, csak az oktatás tartalmának javaslatunkban is említett változtatásai hozhatnak. A 2016-os újabb lengyel oktatási szerkezetváltás a fenti szerkezetet visszarendezte, de ez önmagában még nem jelentette az integratív jelleg felszámolását.)

Javaslatunk szerint a kilenc évfolyam három részre tagolódna. Az első három év alapvető célja az alapkompetenciák eddigieknél lassabb és alaposabb elsajátítása, ezzel párhuzamosan pedig a családi háttérből fakadó különbségek mérséklése lenne. A második három év a klasszikus általános iskolai képzésnek lenne megfeleltethető, itt is ügyelve arra, hogy a tárgyi tudáshoz képest a képességfejlesztés kapjon nagyobb szerepet. Az utolsó három év egyfajta “kisgimnáziumot”, középiskolai típusú oktatást jelentene a gimnáziumi oktatásban jelenleg is meglévő szaktárgyakkal. (Természetesen itt is érvényesülnie kellene az ésszerű tananyagcsökkentés elvének, hangsúlyosabban megjelenítve a kooperativitást, kreativitást erősítő módszereket.) Felvételire egységesen csak a kilencedik évfolyam elvégzését követően kerülne sor, egy addigi tanulmányokhoz igazodó központi felvételi keretében. Az ezt követő gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai képzés egységesen három éves lenne (azzal, hogy a nyelvi előkészítő évfolyam lehetősége továbbra is adott lenne a kéttannyelvű gimnáziumok számára).

A fent vázolt rendszer kettős pozitív eredménnyel járna: az iskolatípus-választás eltolásával felszámolná a korai szelekció negatív hatásait, az alapkompetenciák elsajátítására rendelkezésre álló idő növelésével pedig nagyobb teret adna a felzárkóztatásnak. Fontos kiemelni, hogy a reform a teljes közoktatásra nézve minőségjavulással járna.

2. Leszakadó térségekben oktató pedagógusok lakhatásának támogatása

Kiindulópont: A fejlettebb térségek és jobb családi hátterű diákokat oktató iskolák érthető módon nagyobb vonzást gyakorolnak a pedagógusokra. A hátrányos helyzetű térségek és iskolák emiatt további hátrányt szenvednek. A nehezebb körülmények között, alacsonyabb presztízsű intézményekben végzett munka további elismerésre szorul, annak érdekében, hogy a pedagógusokat arra ösztönözze, hogy tudásukat a leginkább rászorulók körében kamatoztassák. Az állam jelenleg az illetményalap 10-30 százalékában meghatározott bérpótlékkal ismeri el a nehéz körülmények között végzett oktatást. Ez üdvözlendő tény, ugyanakkor további lépésekre lenne szükség.

Javaslat: Javasoljuk, hogy az állam indítson programot a hátrányos helyzetű településeken oktató pedagógusok lakhatásának támogatására. A javaslat szempontjából hátrányos helyzetűnek tekintenénk a 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet szerinti kedvezményezett településeket, amelyeket egy társadalmi, munkaerő piaci és egyéb szempontokat figyelembe vevő komplex mutató alapján sorolnak be. Javaslatunk alapján minden olyan pedagógus, aki kedvezményezett településen oktat, jogosult lenne a mindenkori garantált bérminimum tíz százalékával megegyező havi lakhatási támogatásra (a 2020-as bérminimum alapján 21.060 Ft). Fontos feltétele lenne a támogatásnak, hogy a pedagógus az adott településen ne rendelkezzen saját tulajdonú lakóingatlannal, de legyen érvényes bérleti szerződése, amelynek bérleti díja eléri vagy meghaladja a támogatás összegét. A támogatás időtartama 60 hónap, de legfeljebb a kedvezményezett településen – vagy településeken – végzett pedagógusi munka időtartama lenne. A támogatás összege a pedagógus választása szerint egy lakáscélú megtakarítást szolgáló egyéni számlára kerülhetne és felhasználható lenne lakóingatlan vásárlására azon a kedvezményezett településen, ahol a felhasználás időpontjában a pedagógus oktat. Így azok a pedagógusok is részesülhetnének a támogatásból, akik akár végleg letelepülnének az adott településen és így inkább saját tulajdonú lakóingatlanban gondolkodnának.

Javasoljuk emellett, hogy az állam tíz éven belül gondoskodjon minden olyan kedvezményezett településen, ahol közoktatás zajlik minden ezer lakos után egy, az ezer lakos alatti településeken pedig legalább egy önkormányzati tulajdonú lakás rendelkezésre állásáról. Ezeket a lakásokat szolgálati lakásként az önkormányzat pályázati úton bocsássa rendelkezésre a településen oktató, de a településen saját tulajdonú ingatlannal nem rendelkező pedagógusok számára ingyenes bérleti szerződéssel. Az ingyenes bérlet időtartama 60 hónap, de legfeljebb a kedvezményezett településen végzett pedagógusi munka időtartama lenne. A lakóingatlan rezsiköltségei a pedagógust terhelnék. Az állam által épített vagy vásárolt lakóingatlanok a kedvezményezett önkormányzatok tulajdonába kerülnének. Az önkormányzat nem értékesíthetné az ingatlanokat, de a tulajdonjogot saját döntése alapján visszaruházhatná az államra. Ha a kedvezményezett önkormányzat erre a célra fenntartott lakóingatlanját szolgálati lakásként nem vennék igénybe, az szociális lakásként vagy az önkormányzat által meghatározott közösségi célra lenne felhasználható.

3. Tanoda program

Kiindulópont: Civilszervezetek és elkötelezett szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően több sikeres kezdeményezés is kinőtte magát Magyarországon, amely hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását, kilátásainak javítását tűzte ki célul és valósítja meg. Ezek a kezdeményezések ugyanakkor csak szórványosan vannak jelen az országban, anyagi helyzetüket pedig általában szűkösség és bizonytalanság jellemzi. A magyar állam csak nagyon korlátozott mértékben és nem kiszámítható módon támogatja a tanodákat pedig működésük kulcsfontosságú lenne az esélyteremtő oktatás létrehozásához. A tanodák számára jelenleg elérhető állami pályázatok csak nagyon rövid időre (egy-egy évre) szólnak és intézményekre lebontva szerény összegűek (kb. 10-13 millió Ft). Ez akadályozza a hosszú távú tervezést, kiszámítható működést.  

Javaslat: Indítsunk hosszú távú támogatásokat biztosító állami pályázati programot, amelynek keretében meglévő és új tanodaprogramok, kiszámítható és pártatlan rendszer szerint kaphatnak állami támogatást. A cél az, hogy a jelenleg működő programok megerősítésével és új, innovatív projektek elindításának ösztönzésével alakuljon ki egy minden rászoruló számára elérhető tanodahálózat. Fontos, hogy a pályázati rendszer csak rugalmas keretfeltételeket határozzon meg, hogy a kezdeményezések autonóm módon működhessenek. Ezek a következők lehetnének: a tanoda iskolán kívüli képzést kínáljon, az abban való részvétel önkéntes legyen, hátrányos helyzetű diákok kompetenciafejlesztésére helyezze a hangsúlyt, minden tanuló esetén egyénre szabott, a személyes és szociális készségekre is kiterjedő fejlesztést nyújtson.

A kiválasztott projekteket az állam egy hosszú távú (az egyes oktatási programokhoz igazodó, többéves) együttműködési megállapodás alapján támogatná, vagyis nem egyszeri “tőkeinjekcióról” lenne szó. Nem állami gyámságra, hanem felelősségteljesebb állami szerepvállalásra van szükség. A pályázati rendszer előnye, hogy egészséges versenyt hozhat létre az új projektötletek között.

4. Nyelvtanulási keret a rászoruló diákok számára az idegennyelv-oktatás általános fejlesztése mellett

Kiindulási pont: A magyar emberek, benne a magyar diákok idegennyelv-tudása lesújtó képet mutat. Az Eurostat 2016-os felmérése alapján az EU tagállamok között hazánk hátulról a harmadik helyet érte el a 25-64 éves korosztály körében. Csak az Egyesült Királyságban és Romániában beszélnek kevesebben legalább egy idegennyelvet. (Az Egyesült Királyság esetében ez az angol nyelv globális dominanciájával áll összefüggésben, ami leértékeli az idegennyelv-tudás munkaerőpiaci értékét az angol anyanyelvűek számára.) Magyarországon a lakosság 57.6 százaléka semmilyen idegennyelvet nem beszél, miközben az EU átlaga 35.3 százalék. A visegrádi országok esetében is sokkal jobb mutatókat találunk: Lengyelország 32.9 százalék, Csehország 21 százalék, Szlovákia 11.8 százalék. További beszédes mutató, szintén az Eurostat mérése alapján, hogy Magyarország a legalacsonyabb értékkel rendelkezik a legalább két idegennyelven tanuló középiskolások aránya tekintetében. Az EU átlag itt 59.2 százalék, Magyarország eredménye ezzel szemben 6.2 százalék.

Számos színvonalas képzés és nagyszerű tanár mellett sajnos széles rétegek számára nem áll rendelkezésre megfelelő minőségű idegennyelv-oktatás a közoktatás keretei között. Ezt a hiányosságot a diákok egy része magán nyelvórák segítségével képes áthidalni. A rosszabb anyagi helyzetben lévő családok gyermekei viszont éppen ezért hátrányt szenvednek, hiszen nem engedhetik meg maguknak ezt a megoldást.

Javaslat: Átfogó reformra van szükség az idegennyelv-oktatás minőségének javítására, a minőségbeli eltérések kiegyenlítésére, az átmeneti időszakban pedig kompenzálni kell a rosszabb családi hátterű tanulókat érő hátrányokat.

Az átmeneti időszakra vezessünk be magán nyelvórák igénybevételére felhasználható pénzkeretet a szociálisan rászoruló  7-12. évfolyamos diákok számára. Az állam megtérítené a nyelvtanár számára a jogosult diáknak nyújtott nyelvórák díját. A jogosultak szabad választásuk szerint havi legfeljebb 32 ezer Ft értékben vehetnének igénybe nyelvórákat 12 hónapon keresztül, legfeljebb két különböző nyelvre, az adott nyelvből legfeljebb a felsőfokú nyelvvizsga megszerzéséig. A bevezetéskori 7-12. évfolyamos  6 évfolyam mellett a bevezető év után további 4 évig minden belépő évfolyam részesülne a juttatásból. Összesen 10 évfolyam juttatásai – azzal számolva, hogy kb. minden 5. diák lesz jogosult a keretre – évente átlagosan 7.3 Mrd Ft-os kiadást jelentenének a költségvetésnek. Az órák igénybevétele és az órák biztosítása sem lenne kötelező, a diák és az oktató döntésétől függene. A részvételre jogosult oktatók alapvetően a diplomás nyelvtanárok lehetnének, ennek a körnek az esetleges bővítéséről ugyanakkor szakmai vita lehet indokolt. Ugyancsak kidolgozásra szorulna az a feltételrendszer, amely szociális szempontok figyelembevételével meghatározná a jogosult diákok körét.

Az átfogóbb reformról:

Kiindulópont: Jelenleg a középiskolákban a nyelvi órák osztályonként, néha csoportbontásban kerülnek megtartásra. Az EMMI álláspontja szerint a nyelvi csoportokban átlagosan 8-10 fő vesz részt, a tapasztalat szerint azonban ez a szám elérheti akár a 21 főt is csoportonként. Az ilyen nagy létszámú csoportok, amelyekben a diákok tudásszintje hatalmas különbségekkel eltérhet, egyáltalán nem hatékonyak. A tanároknak ilyenkor nehéz dolguk van, hiszen a különböző szinten álló diákoknak különböző feladatok szükségesek ahhoz, hogy a nyelvi órák hatékonyak lehessenek.

Javaslat: Aközépiskolábana nyelvi órák ne osztályonként, évfolyamonként legyenek megtartva, hanem nyelvi szintenként. A középiskolába bekerülők írjanak nyelvi szintfelmérőt (ez a vizsga tartalmazhat írásbeli és szóbeli vizsgát egyaránt), amely meghatározza azt, hogy az általános iskolából érkező diák milyen szinten áll az adott idegen nyelvből. A kapott eredmény alapján kerülnének be a diákok a saját szintjüknek megfelelő nyelvi csoportba. Ezek a vizsgák félévente/évente megtartásra kerülnének, hogy akik jobban teljesítenek azoknak lehetőségük lenne jobb nyelvi csoportba kerülni, akiknek pedig nehezebben megy a tanulás, tovább maradhatnának a meglévő csoportjukban. Ennek eredménye az lenne, hogy akár különböző korcsoportú diákok vennének részt az órákon, viszont a nyelvi szintjük nem térne el drasztikusan egymástól. A tanároknak így könnyebb lenne a diákokat segíteni és a diákok is saját szintjükhöz mérten tudnának fejlődni.

Javasoljuk továbbá hogy minden iskolában legyen legalább egy olyan nyelvi labor, amely nyelvi érettségik megfelelő környezetben történő lebonyolítását biztosítaná, valamint a teljes tanévben hozzájárulna a magas színvonalú nyelvoktatáshoz. Az egyenlő tárgyi feltételek nélkülözhetetlenek az egyenlő esélyek biztosításához.

5. Iskolakönyvtár program

Kiindulópont: Az esélyegyenlőtlenség mögött a diákok szélsőségesen eltérő családi háttere áll. A hátrányos helyzetű diákok számára az esetek többségében nem áll rendelkezésre a megfelelő felkészüléshez, tájékozódáshoz, fejlődéshez szükséges otthoni környezet, ez pedig további lemaradásukhoz vezet.

Javaslat: Minden magyar iskolában jöjjön létre megfelelően felszerelt iskolakönyvtár, saját költségvetési kerettel, gazdag könyvkínálattal és gépparkkal, gyors internethozzáféréssel. Az így létrejövő helyiségek elsősorban azt a célt szolgálnák, hogy a hátrányos helyzetű diákok számára pótolják az otthonukban nem biztosított megfelelő tanulási környezetet. Ebből következően a könyvtárak a tanítás utáni időben és hétvégén jutnának a legfontosabb szerephez. A könyvtárprogram és a tanodaprogram közötti lehetséges átfedések megvitatása szakmai párbeszéd keretében javasolt.

6. Oktatáskutató Központ létrehozása

Kiindulási pont: Jelenleg nem létezik Magyarországon önálló oktatáskutató intézmény, az oktatáskutatás szervezeti, anyagi lehetőségei a kívánatostól messze elmaradnak. (Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 2019. január 1-jével beépült az Oktatási Hivatalba.) Mindez azért elkeserítő, mert a színvonalas és esélyteremtő közoktatás egyik feltétele az oktatás területén végbemenő jelenségek hatékony megfigyelése és feldolgozása. Enélkül nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű információ a kormányzat számára az oktatáspolitikai döntések meghozatalához.

Javaslat: Jöjjön létre egy önálló Oktatáskutató Központ évente legalább 5 Mrd Ft-os költségvetéssel. A Központ feladata oktatási felmérések és kutatások tervezése, végrehajtása, elemzése és értékelése, nemzetközi felmérések és kutatások elemzése és értékelése, oktatáspolitikai javaslatok megfogalmazása, a bevezetett oktatási reformok hatásainak, hatékonyságának vizsgálata, nyomonkövetése lenne. Célunk, hogy visszaadjuk a hazai oktatáskutatás presztízsét és jelentőségét, támaszkodva a legkiválóbb magyar szakemberek tudására és tapasztalataira.

7. Szabad tankönyvválasztás

Kiindulási pont: A szabad tankönyvválasztás nagyobb teret enged a pedagógusok számára, hogy az egyes diákok, illetve osztályok speciális igényeinek megfelelő oktatást folytassanak. A speciális fejlesztési igényeket, adekvát módszertant a pedagógus képes leginkább felismerni, hiszen ő foglalkozik személyesen a diákkal, ismeri őt közelebbről. Az eltérő igényekhez való rugalmas alkalmazkodás lehetősége alapvető feltétele az esélyteremtő oktatásnak. Magyarországon 2013 óta zajlik a tankönyvkiadás és tankönyvválasztás központosítása. Mivel a korábbi tankönyvengedélyek öt évre szóltak, a magánkiadók közismereti könyvei egy ideig a válaszható könyvek között szerepeltek. Az engedélyek mára azonban lejártak, megújításuk jogi lehetőségét a Kormány felszámolta. A köznevelési törvény alapján közismereti tárgyak esetében a tankönyvvé nyilvánítást az állami tankönyvfejlesztésért felelős szerv kérelmezheti, magánkiadónak erre csak az oktatásért felelős miniszter felhívására van lehetősége. Mindez azt eredményezte, hogy a 2020/2021-es tanévre a nyelvtankönyvek, a nemzetiségi tankönyvek, a szakképzés és az SNI-s tanulók számára készült tankönyvek kivételével a magántankönyvek szinte teljesen kiszorultak a választékból. A tanároknak így jobb belátásuk ellenére sincs lehetőségük általuk színvonalasabbnak vagy egyszerűen az adott diák vagy osztály szempontjából megfelelőnek tartott könyvekből tanítani. Az új alaptantervhez készült állami tankönyvek minőségével, ideológiai elfogultságával kapcsolatban emellett számos szakmai kritika fogalmazódott meg. Szabad tankönyvválasztás hiányában, verseny nélkül nincs lehetőség rá, hogy ezekre a felvetésekre maguk a pedagógusok adják meg a választ szabad döntésük nyomán.

Javaslat: Tegyük szabaddá az iskolák számára a tankönyvválasztást. Jöjjön létre egy pedagógusokból álló szakmai testület, amely pályázati rendszerben dönt a magánkiadók által benyújtott tankönyvek, illetve tankönyvcsomagok engedélyezéséről. A pedagógus testület tagjait fele-fele arányban jelölné az oktatásért felelős miniszter és a Pedagógusok Szakszervezete úgy, hogy a tagok között fele-fele arányban legyenek általános iskolai és középiskolai pedagógusok, továbbá a szaktanári képesítések alapján képviselve legyen minden tantárgycsoport. A testületbe csak olyan aktív vagy nyugalmazott pedagógus lenne jelölhető, aki megszakítás nélkül legalább öt évet dolgozott a közoktatásban. Nem lehetne a testület tagja, aki korábban politikai párt tagja vagy választáson politikai párt jelöltje volt. A testület tagjainak mandátuma két évre szólna, a tagok újrajelölésére nem lenne lehetőség, munkájukért megfelelő díjazásban részesülnének. A testület a hozzá benyújtott tankönyv engedélyezéséről a hatályos alaptanterv figyelembe vételével, szakmai vizsgálatot követően, titkos szavazással, egyszerű többséggel döntene. A titkos szavazás garantálná, hogy állásfoglalása miatt egyetlen tagot se érhessen sérelem. A szakmai vizsgálat során kötelező lenne igénybe venni az adott tankönyv szerinti tárgyat oktató két szakpedagógus állásfoglalását. Az engedélyezett tankönyvek felkerülnének a választható tankönyvek listájára. Az iskolai tantestületek a listán szereplő tankönyvekből aztán szabadon állíthatnák össze a következő tanévre vonatkozó tankönyveiket. A tantestületek legkésőbb a tanév végét követő 15. napig adnák le az aktuális megrendelést a minisztérium felé, amely aztán a tanév kezdetét megelőző 15. napig gondoskodna a tankönyvek beszerzéséről és eljuttatásáról az iskolákhoz. Az engedélyek öt évre szólnának, meghosszabbításukat a kiadók a fent leírt eljárásban kezdeményezhetnék.

Az új rendszer garantálná a szakmai szempontok érvényesülését, egészséges versenyt hozna létre a tankönyvpiacon, ezáltal növelné a tankönyvek minőségét. Javaslatunk szempontjából kiemelkedő pozitív hatása lenne emellett, hogy lehetővé tenné az eltérő hátterű diákok speciális igényeinek való megfelelést vagyis növelné a közoktatás esélyteremtő képességét.

Forradalom, Pandémia, Szabadságharc

Nem szeretem, mikor ’56 kapcsán összemossuk a jelent a múlttal, mert úgy vélem nem helyénvaló egymástól különböző korszakokat hasonlítani. Így a következő sorok nem történelmi, hanem sokkal inkább ideológiai, vagy eszmei összehasonlítás. 

Kinézek az ablakon reggel és látom, hogy kellemes az idő. Gyönyörű az őszi táj, a családok nyugodtan fagyiznak, sétálnak és együtt vannak. Hasonlót sokszor láttam már a nyár alatt, nem nagy figyelemre méltó jelenség, hogy együtt töltik az emberek a szabadidejüket, de mégis emlékeztetett másra is. Egyrészt, mindenki oda mehetett ahová akart és együtt lehetett azzal, aki igazán fontos számára. Folytathatnám azzal, hogy ma már mindenki szabad és megtehet bármit, de ez sajnos nem igaz.  Sokan a határon túl rekedtek, mert nem tudtak hazajönni a vírus miatt. Ez az október 23-a nem szokványos október 23-a volt. Most is a szabadságot ünnepeltük, volt tüntetés, megemlékezés, történelmi filmek, de valahogy mégis más. Írhatnék arról, hogy mekkora érték a szabadság, de azt már elmondták előttem sokan mások. Írhatnék arról is, hogy milyen nehéz most a pandémia alatt csinálni bármit, akár egy ünnepséget szervezni, de nem teszem, mert már ezzel is foglalkoztak sokan az elmúlt időszakban. Én inkább arról írok, ami most mindenkit érint. A hiányról. 

Valami hiányzott  ’56-ban, mikor az egyetemisták és a munkásság kiment az utcákra. Hiányolták a szabadságot, a jólétet, amit az elvtársak megígértek nekik 1945-ben. Hiányolták Nagy Imrét, hiányolták az elhunyt szeretteiket, a bebörtönzötteket és azokat, akik Nyugatra szöktek. Nem jelentek meg az amerikaiak és ezzel november 4-én szertefoszlottak a társadalom zömének az álmai. 

Ugyanúgy a hiányérzet volt az ami uralkodott 1989-ben. Hiányoztak a nagy változások, az elszámoltatás, az ígért  gazdasági fellendülés. Mi maradt végül? Taxisblokád, bezárt üzemek, meggazdagodott nagyurak, elrejtőzött ávósok és III/III-asok, valamint tartalom nélküli ígéretek.

Elérkezünk 2020-hoz, amikor ismét hiányérzettel küzdünk. Valakik a demokráciát hiányolják, mikor meglátják az SZFE-s hallgatókat, valakik a rendet. Sokan pedig hiányolják a szeretteiket, akik nem tudnak hazajönni anyagi okok vagy a karanténkötelezettség miatt. 

Egy biztos: ma sem vagyunk teljesen szabadok. Álmodni pedig  csak szabadon lehet igazán. 

1956-ban elvették az álmokat, ’89 után sokak álmai szertefoszlottak, most pedig nem tudom vannak-e még álmaink. 

Nem tudom eldönteni, hogy azok, akik máshogy tervezték a 2020-as évüket akár egy üzlettel, akár egy esküvővel, egy utazással, azok vajon még álmodnak-e. Akik ma kimentek tüntetni hisznek-e még változásban? Nem tudom, hogy ma vannak-e még álmok és hallgatnak rólunk vagy már egyáltalán nincsenek. Nem tudhatom.  Lehet túlságosan borúlátó vagyok, de azt tudom, hogy mindenki bizonytalanságban él. 1956-ban is bizonytalanság volt. Nem tudhatták azok, akik elindultak a határ felé, hogy vajon megállítják-e őket. Akik hittek is Nagy Imrében, azok sem nem tudhatták, hogy ez az egész vajon jó véget fog érni. Az akkori végzős osztályok nem tudták, hogy milyen országban fognak leérettségizni. Nem lehetett tudni, mikor fog jönni a megtorlás. Most is labilis a világunk. Nem tudjuk lesz-e vakcina, lesznek-e még növekvő halálozási ráták, vagy megtelt kórházak. Nem tudjuk mehetünk-e még külföldre, hogy lesz-e még munkánk. Azt tudom, hogy amikor ’56-ban elvették a magyarok álmait előbb-utóbb megráztuk magunkat és újrakezdtük, ahogy 1989-ben is újra tudtuk kezdeni. 

Azonban most, mikor több a bizonytalan, mint a bizonyos, nem tudom kik azok, akik még álmodnak. A forradalom után,- ha egy ideig el is tűntek- de egy idő után visszatértek az álmok és vele a szabadság víziója is. A rendszerváltozás után visszatértek az álmok és elindultak a sikeresebb vagy sikertelenebb történetek. Most 2020-ban is volt gyász. Lesz is még. Azonban lesz tavasz is, és vele az álmodozás is visszatérhet a hétköznapjainkba.

Keresztes Bence

A Vitassuk meg! menüpontban a Második Reformkor Alapítvány tagjainak vitaindítónak szánt írásait közöljük. Az itt megjelent írások, vélemények nem tükrözik a szervezet álláspontját.

Egy falat kenyér az álhírek világában

A 21. századra minden eddiginél jelentősebbé vált az információ szerepe a modern társadalmakban. Puszta megszerzésük is elengedhetetlen eleme az életünknek, mivel hétköznapjaink szerves része a könnyen elérhető hírek fogyasztása. Ez nem csak a gazdaságra van jelentős hatással, hanem az élet minden területét érinti.

Mára az információ komoly értékké vált, sőt az egyik legértékesebb dolog, amit egyik ember a másiknak kínálni tud. Többek között ezért az Európai Unió egyik célja az információs társadalommá válás elősegítése, mert az szignifikánsan növelné saját versenyképességét a világban. 

A jogállamiság egyik alapvető feltétele a minőségi és megbízható információhoz való jog. Sajnálatos azonban, hogy napjainkban egyre nagyobb gondot jelentenek az úgynevezett „fake news-ok”, más néven álhírek, melyek pont ezen idea ellenében léteznek. Magyarországon óriási problémának számít a dezinformáció, amely többek között a tömegtájékoztatás és a bulvár számlájára terhelendő. Az emberek sok fajta médiumon keresztül tájékozódnak, amelyek kivétel nélkül platformjai lehetnek és számos esetben lesznek is az álhíreknek. Mivel a tömegtájékoztatás és az internet sajátossága, hogy azt a látszatot kelti, a hírek igazságtartalma attól függ, mekkora nyilvánosságot és kattintásszámot képesek elérni. Minél hangosabb, többször ismételt és mantrázott egy „hír” annál inkább bevésődik az emberek tudatába. Ezért is keserédes egy sajtópert megnyerni az érintettnek, hiszen a károkozás addigra már végbement. A televíziós híradást történelmi okokból, egész egyszerűen tényként kezeli a társadalom jelentős része, így sokszor a kritikus hozzáállás teljes hiányával számolva jelennek meg itt vadabbnál vadabb álhírek. A probléma csak tovább eszkalálódott az internet-hozzáférés elterjedésével, mivel a világhálón már bárki megoszthatja gondolatait, szinte bármit leírhat névtelenül, mentesülve a következményektől.

Az álhírterjesztést máig nem szabályozzák megfelelő módon szinte sehol a világban, pont emiatt nincs különösebb kockázat abban, hogy valaki hamis információkat kreáljon. Ezidáig könnyen meg lehetett úszni egy ilyen ügyet egy egyszerű sajtó korrekcióval és pénzbírsággal. Külön említést érdemel, hogy sokszor ezek az állami támogatást is élvező médiumok a mi adónkból fizetik ki az elvesztett sajtópereiket, tehát még fizetünk is azért, hogy hazudjanak nekünk.

A Google keresési adatai szerint a „fake news” kifejezésre a 2016-os amerikai elnökválasztás után emelkedett meg az érdeklődők száma, mivel Donald Trump mind a kampányban, mind a győzelme után nagy hangsúlyt fektetett a témára. Hazánkban is már hosszabb ideje jelen van a probléma, de a 2018-as választási kampánnyal, valamint a COVID-19 járvánnyal került igazán előtérbe. A probléma alapvetően a globális információáramlás kiteljesedésével öltött ekkora méreteket, ami a 2008-as válság után jelentkezett.

Szerte a világon egyre többekben merül fel a jogos igény az álhírekkel szembeni erőteljesebb fellépésre, a liberális demokráciák törvényalkotói között szinte állandó vitatéma ennek mikéntje. A fake news jelenségét az illiberális demokráciák és vezetőik is fontos problémaként azonosítják – bár szelektív módon teszik ezt, kettős mércét alkalmaznak és rendszerint csak az ellenoldali vagy annak vélt híreket bélyegzik álhíreknek. Egy a fake news visszaszorításásra irányuló szabályozás azonban visszás is lehet, mivel védheti ugyan a közösséget a hamis hírektől és a félretájékoztatástól, ám felmerül a szólásszabadság kérdése, valamint a kormányok – ahogy fegyverként használják az álhíreket – fegyverként használhatják ezt az őket kritizálók elhallgattatására is. Két évvel ezelőtt (2018) a brit parlament bizottsági vizsgálatot indított az álhírek ellen, mondván, hogy ezek a demokráciát alapjaiban veszélyeztetik. Szingapúrban is megjelent már egy törvényjavaslat a hamis, és manipulatív online tartalmakra vonatkozóan a koronavírus-pánik eredményeként, amely lehetővé tenné a kormány számára, hogy korrekciókat hajtson végre a kifogásolt bejegyzések esetében. Az elképzelés szerint az eredeti információ is megmaradna, csak egy javítás is társulna hozzá, ezeken felül pedig az álhírek terjesztését bűncselekményként határozná meg, amely személyenként pénzbírsággal járna, de akár börtönbüntetés is kiszabható.

Magyarországon, mint korábban említettem, nem fordítanak elég figyelmet a hírgyártás minőségére, és nem is szabályozzák kellően azt, mivel a politikai hatalom jelentős részének érthető okokból nem érdeke ez. Erre kínál megoldást a Második Reformkor Alapítvány „Fake-ek és ellensúlyok” nevű törvényjavaslata, ami a visszaélések lehetőségét szűkítő, szigorú szabályozást irányozna elő. A javaslat értelmében a jogerősen elveszített sajtó-helyreigazítási, jóhírnév megsértése, vagy rágalmazás miatt indított perek számával arányosan csökkenne a közpénzhez való hozzáférés lehetősége az érintett médiaszolgáltatók és sajtótermékek, valamint többségi tulajdonosaik számára. 

A tényállások alapján a médiumok meghatározott súlyozás szerint büntetőpontokat kapnának. Legalább öt büntetőpont elérése esetén csökkenne a következő egy évben az érintett médium (és többségi tulajdonosa) számára juttatható közpénz maximuma. Az ötvenedik büntetőpont elérését követően meghatározott ideig nem juthatna közpénzhez az érintett (és többségi tulajdonosa). Egy ilyen törvényre, amely jelentősen javítaná a hírközlés minőségét hazánkban, valamint visszaadhatná az állampolgárok bizalmát a tájékoztatásban, már jó ideje szükség van. Úgy kell nekünk az álhírek világában, mint egy falat kenyér.

A cikk szerzője Varga Patrik, az ELTE Reformkör tagja.

#6 Fake-ek és ellensúlyok

A törvényjavaslat lényege: A hiteles tájékoztatáshoz való jog, valamint a közpénzzel történő felelős gazdálkodás elvének érvényesítése érdekében a jövőben csak korlátozottan vagy egyáltalán ne jussanak közpénzhez a bizonyítottan álhíreket terjesztő médiumok. 

A javaslat értelmében a jogerősen elveszített sajtó-helyreigazítási, jóhírnév megsértése vagy rágalmazás miatt indított perek (a továbbiakban tényállások) számával arányosan csökkenne a közpénzhez való hozzáférés lehetősége az érintett médiaszolgáltatók és sajtótermékek, valamint többségi tulajdonosaik számára. 

A tényállások alapján a médiumok meghatározott súlyozás szerint büntetőpontokat kapnának. Legalább öt büntetőpont elérése esetén csökkenne a következő egy évben az érintett médium (és többségi tulajdonosa) számára juttatható közpénz maximuma. Az ötvenedik büntetőpont elérését követően meghatározott ideig nem juthat közpénzhez az érintett (és többségi tulajdonosa). büntetőpontjai a felére csökkennek és ennek megfelelő mértékű közpénzhez juthat, ha két évig legfeljebb tíz újabb büntetőpontot szerez. Tíznél több új büntetőpont esetén az addig eltelt idő nem vehető számításba a korlátozás enyhítése tekintetében. 

A törvényjavaslat részét képezi egy független médiafelügyeleti ügynökség létrehozása, amely a törvény végrehajtásáért és annak céljához kapcsolódó egyéb feladatok ellátásáért felelne.

Aktualitás és relevancia: A fake news jelensége a tömegdemokráciákat érő egyik legjelentősebb 21. századi kihívás, amelyet bal- és jobboldali, liberális és illiberális politikai kurzusok – igaz az esetek többségében kettős mércét alkalmazva – egyaránt megoldandó problémaként definiálnak. A koronavírus világjárvány okozta általános bizonytalanság csak felerősítette a kérdést. Az álhír mint politikai toposz a magyar nyilvánosságnak is meghatározó része: az ellenzék a kormánypropaganda működése kapcsán, a kormányoldal a kormánykritikus sajtónak tulajdonított álhírterjesztés kapcsán foglalkozik vele. A koronavírus járványra hivatkozva emellett bevezetésre került a rémhírterjesztés büntetőjogi kategóriája is, amelynek a megítélése szintén megosztja a közvéleményt. 

Minimumprogram: Fontos hangsúlyozni, hogy a javaslat nem „csodafegyver” és nem is kínál átfogó megoldást, de lefekteti a fake news jelenségével szembeni fellépés minimumát: az állam nem vehet részt a hazugság finanszírozásában; ha megvédeni nem is képes polgárait, legalább ne legyen elkövető vagy cinkos saját polgáraival szemben.

Pártsemlegesség: Nem teszünk különbséget ellenzéki vagy kormánypárti hazugság között, sőt semmilyen tartalmi különbségtétellel nem élünk. A fake news káros jelenség függetlenül annak politikai színezetétől. Az ellenzéki és kormánypárti szavazók, sőt az ellenzéki és kormánypárti közszereplők egyaránt védelemre jogosultak.

Objektív kritérium: Nem csak az a hamis hír, amiről azt a bíróság kimondja, de bízunk abban, hogy amiről a bíróság kimondja, az valóban hamis hír. Az igazságszolgáltatás függetlensége (különösen, ha az Alkotmánybíróságot nem vesszük figyelembe) azon kevés dolog egyike, amelyben az ellenzék és a kormányoldal is többé-kevésbé egyetért. Ha az így van, azzal érdemes élnünk és a jogerős bírósági ítéleteket közös mértékegységként elfogadnunk. Ha úgy tetszik, a hazugság közös mértékegységeként. A nagy számok törvénye (sok egybevágó ítélet) pedig tovább erősítheti az ebbe vetett hitünket.

A törvényjavaslat célja: A hiteles tájékoztatáshoz való jog, valamint a közpénzzel történő felelős gazdálkodás elvének érvényesítése.

  1. Hiteles tájékoztatáshoz való jog érvényesítése

A demokratikus jogállam működésének egyik legfontosabb biztosítéka az állampolgárok hiteles tájékoztatáshoz való jogának érvényesülése. Hagyományos megközelítéssel élve mondhatnánk, hogy az államnak e tekintetben a szólásszabadság és a sajtószabadság biztosításán és háborítatlanul hagyásán túl nincs tennivalója. Az is igaz, hogy napjainkban az állampolgárok tájékozódásához médiumok és sajtótermékek, valamint technikai lehetőségek széles köre áll rendelkezésre. Három okból ugyanakkor az államnak aktív kötelezettsége is keletkezik az említett jog érvényesülésének védelmében. 

Egyrészt, a médiapiacon is jelen lehetnek monopol vagy oligopol helyzetben lévő szolgáltatók, amelyek visszaélhetnek a helyzetükkel a hiteles tájékoztatás rovására. 

Másrészt, a nagyszámú médiaszolgáltató, valamint az internet és a közösségi médiafelületek elterjedése miatt az állampolgárok számára számottevően nehezebbé vált a hiteltelen információk kiszűrése, a kapott tájékoztatás visszaellenőrzése. A nagymennyiségű hozzáférhető információ, a tények és vélemények összemosódása aránytalanul nagy terhet ró a hiteles tájékoztatást keresőkre. Korunk ebből táplálkozó jellemző jelenségei a dezinformációs hadjáratok, a tudatosan valótlan állításokra épített politikai lejárató kampányok és általában véve a „fake news”. 

Harmadrészt, a magyar médiapiac sajátossága, hogy kis mérete miatt bizonyos típusú médiaszolgáltatások (jellemzően a közéleti témájú hírszolgáltatás) az állam anyagi támogatása nélkül működésképtelenek lennének. Az államnak tehát közpénzzel kell támogatnia a demokratikus jogállam működéséhez szükséges hiteles tájékoztatás fennmaradását. Ebből viszont az következik, hogy az erre fordított közpénzt nem használhatja fel a cél elérését veszélyeztető vagy azzal ellentétes módon. Jogos igény, hogy a médiapiacon a kiegyensúlyozott és hiteles tájékoztatás szempontját figyelembe véve avatkozzon be gazdaságilag, továbbá, hogy ezen beavatkozás során részrehajlás nélkül, ne pártpolitikai érdekeket, hanem a közérdeket érvényesítse.

  1. Közpénzzel történő felelős gazdálkodás elvének érvényesítése

Az első pontban leírtak lefordíthatók a közpénzzel történő felelős gazdálkodás elvének érvényesítése szempontjából is. A közpénz felhasználásakor felelős módon, a közérdek szerint kell eljárni. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy az államtól elvárható, hogy az adófizetők pénzét a közpénzfelhasználás céljához köthető, objektív feltételek (pl. kiegyensúlyozottság, hitelesség) kialakításával  és figyelembevételével költse el. 

Törvényjavaslat részletei

Tényállások és súlyozás: Az ugyanazon tárgyban indított sajtó-helyreigazítási, jóhírnév megsértése miatti és rágalmazás miatti perek közül csak egy, mégpedig a büntetőpontozás szerinti legsúlyosabb vehető figyelembe. 

A törvényjavaslat három tényállást vesz figyelembe: jogerősen elvesztett sajtó-helyreigazítási per, jogerősen elvesztett jóhírnév megsértése miatt indított per, jogerősen elveszetett rágalmazási per. Közös ezekben, hogy tényállításokhoz és nem véleménynyilvánításokhoz kapcsolódnak. A sajtótörvény (2010. CIV. tv.) értelmében a sajtó-helyreigazítás joga valótlan tény állításához, híreszteléséhez vagy való tény hamis színben való feltüntetéséhez kapcsolódik. A jóhírnév megsértéséről a Ptk. (2013. évi V. tv.) szerint akkor beszélhetünk, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. A rágalmazás már büntetőjogi tényállás, amelyet a Btk. (2012. C. tv.) értelmében az valósít meg, aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ. 

Úgy gondoljuk, hogy a más személyt sértő valótlan tényállítások esetében indokolt magasabb büntetőpontot alkalmazni, mivel ezek a valótlan állításon túl a személyiségi jog megsértésével is együtt járnak. A rágalmazás első olvasatra némiképp eltér a javaslat logikájától, mivel azt nem csak hamis tényállításokkal lehet megvalósítani. A Btk. ugyanakkor abban az esetben lehetőséget ad a valóság bizonyítására és ezáltal a büntetés elkerülésére, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta. Vagyis, a közérdek vagy bárki jogos érdeke által indokolt valós tényállításokat – feltéve, hogy sikeres a bizonyítás – nem érinti hátrányosan a javaslatunk. Igaz ugyan, hogy a nem közérdekű, becsületsértő tényállásokat is figyelembe kell vennünk, még ha igazak is, de ez vállalható kompromisszum annak érdekében, hogy a bűncselekményt megvalósító valótlan tényállásokat biztosan – méghozzá kétszeres büntetőponttal – szankcionálni tudja a javaslat. 

Felvethető még, hogy célszerű lenne figyelembe venni a javaslatban a per nélkül közzétett sajtó-helyreigazításokat is, akár kisebb súllyal. Praktikus okokból ezt mégsem tettük meg, mivel ezeket a helyreigazításokat a gyakorlatban nehéz lenne számon tartani, ez pedig szükségszerűen diszkriminatív jogalkalmazáshoz vezetne. 

A javaslat által érintett tényállások és a számításnál figyelembe vett súlyuk

jogerősen elvesztett sajtó-helyreigazítási per 1
jogerősen elvesztett jóhírnév megsértése miatt indított per 1,5
jogerősen elveszetett rágalmazási per 2

Büntetőpontok és azok elérését követően juttatható közpénz maximuma

Büntetőpontok Közpénz (bruttó, millió Ft)
min. 5 max. 400
min. 10 max. 200
min. 15 max. 100
min. 20 max. 50
min. 25 max. 25
min. 30 max. 15
min. 35 max. 10
min. 40 max. 5
min. 45 max. 2
min. 50 nem kaphat közpénzt

Időbeli határok alakulása: A közpénz maximuma a korlátozást eredményező marasztaló ítélet jogerőre emelkedésétől számított egy évre értendő, kivéve, ha a médiaszolgáltató vagy sajtótermék ennél korábban eléri a nagyobb korlátozást jelentő újabb határértéket. Ebben az esetben az innentől számított egy évre vonatkozik a maximum, és így tovább. 

Példa: X sajtótermék eléri az 5 büntetőpontot egy 2020. augusztus 3-án jogerőre emelkedett ítélettel, amelynek következtében 2021. augusztus 3-ig maximum 400 millió Ft összegben részesedhet közpénzből.

Ötven büntetőpont elérése esetén speciális szabály érvényesül. Ebben az esetben az ötvenedik büntetőpont megszerzését eredményező marasztaló ítélet jogerőre emelkedése után az érintett büntetőpontjai a felére csökkennek és ennek megfelelő mértékű közpénzhez juthat, ha két évig legfeljebb tíz újabb büntetőpontot szerez. Tíznél több új büntetőpontot esetén, az addig eltelt idő nem vehető számításba a korlátozás enyhítése tekintetében.

Mi történik egy év után? A korlátozás az egy év alatt juttatható forrás maximumát határozza meg, tehát, ha nem emelkednek újabb határértékig az érintett büntetőpontjai, akkor a következő egy évben is azonos maximumot kell alkalmazni ránézve. 

Példa: Ebben az esetben a példa szerinti X  számára a következő egy év alatt – 2022. augusztus 3-ig – is 400 millió Ft a közpénz maximuma. 

Érvényes szerződések helyzete: Mivel előfordulhat, hogy egy adott időpontban érvényesen megkötött (pl. kormányzati tájékoztatás közzétételére vonatkozó) szerződés teljesítése egy újabb határszám elérése miatt nem lenne lehetséges az új törvény keretei között, ezt is érdemes szabályozni. Pl. március 10-én a médiaszolgáltató 200 millió Ft értékű szerződést köt a kormányzattal, amelyre 14 büntetőpont mellett meg is volt a lehetősége. A 15. büntetőpont után azonban 100 millió Ft-ra korlátozódik az egy éven belül neki juttatható közpénz maximuma. Ebben az esetben az új korlátozás hatályba lépéséig teljesített szolgáltatás ellenértéke járna a médiaszolgáltatónak, az ellenérték további része pedig csak a korlátozás – vagyis 100 millió Ft – erejéig. A vitás helyzeteket elkerülendő pedig érdemes lenne a törvény hatálya alá eső közjogi szervek által médiaszolgáltatóval kötött szerződések kötelező elemévé tenni a következőt: „A szerződésben kikötött ellenérték kizárólag a törvény alapján a médiaszolgáltatóra nézve előírt összeghatárig teljesíthető. Az összeghatár változása előtt teljesített szolgáltatások ellenértéke változatlanul megilleti a médiaszolgáltatót.” 

Személyi hatály

A törvény személyi hatálya az egyik oldalon kiterjed minden közjogi szervezetre

I. Államigazgatás

  1. Kormányzati igazgatási szervek
  • Központi kormányzati igazgatási szervek

       a) a Kormány

       b) a Miniszterelnöki Kormányiroda

       c) a minisztériumok

       d) a kormányzati főhivatalok

e) a központi hivatalok

  • Területi kormányzati igazgatási szervek (fővárosi és megyei kormányhivatalok)
  1. Önálló szabályozó szervek
  2. Autonóm államigazgatási szervek
  3. Rendvédelmi szervek
  4. Állami tulajdonú gazdasági társaságok  

II. Önkormányzati igazgatás

  1. Települési önkormányzatok
  2. Megyei önkormányzatok
  3. Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok

III. Egyéb közhatalmi szervek 

  1. Országgyűlés és alárendelt szervei
  2. Köztársasági Elnök Hivatala
  3. Alkotmánybíróság
  4. Bíróságok
  5. Ügyészségek
  6. Egyéb

IV. Nem közhatalmi közjogi szervezetek

  1. Köztestületek
  2. Közalapítványok

Másik oldalon a törvény hatálya kiterjed minden – a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény szerinti – médiaszolgáltatóra és sajtótermékre.

Mi minősül közpénz juttatásának? A törvény általánosságban a közpénz felhasználására vonatkozik. Tehát lefedi a hirdetési szerződéseket, pályázati forrásokat, adásvételeket, vagyis bármilyen ügyletet, amely révén egy médiaszolgáltató vagy sajtótermék közpénzhez juthat. 

Megelőző forrásjuttatás kockázata: Célszerű egyidejűleg korlátozni az egy évben egy médium részére juttatható közpénz maximumát is meghatározni, hogy megakadályozzuk a rosszhiszemű előzetes forrásjuttatást. Egy, a javaslatban szereplő első összeghatárnál magasabb összeg meghatározásával megelőzhető, hogy a későbbi jogsértő cselekményeket megelőzően nagyobb forrást juttassanak az adott esetben kifejezetten álhírek terjesztésére létrehozott médium részére.  

Többségi tulajdonos helyzete: Mivel fennáll a kockázata, hogy a korlátozás megkerülése érdekében a közjogi szervezetek az érintett médiaszolgáltató vagy sajtótermék helyett annak többségi tulajdonosával szerződnek – ezáltal közvetetten biztosítva a kiesett forrást – célszerű a korlátozás kiterjesztése utóbbiakra is. Ez azt jelentené, hogy az adott időszakra vonatkozó közpénz maximuma az érintettre és többségi tulajdonosára együttesen vonatkozna. Vagyis az érintett és többségi tulajdonosa részére juttatott közpénz összege együttesen nem haladhatja meg a javaslat szerinti maximumot. Természetesen minden pénzmozgás korlátozására nincs lehetősége a jogalkotónak. Az újabb szereplők közbeiktatásával az érintetteknek juttatott forrásokat nem lehet visszatartani, ezzel a kitétellel ugyanakkor még nehezebbé tehetjük a törvény megkerülését. 

Büntetőpontok kötelező feltüntetése: A javaslat részeként kötelezővé tennénk a médiumok számára, hogy büntetőpontjaik aktuális állását a felhasználók számára láthatóvá tegyék, mintegy a fogyasztóvédelem sajátos eszközeként a nyilvánosságban. Ez a szabály azt a célt szolgálná, hogy az olvasók, illetve nézők az adott médium megbízhatóságáról gyorsan és egyszerűen információhoz juthassanak és adott esetben könnyebben elkerüljék az álhíreket terjesztő felületeket. 

Közmédia: A javaslat sajnos nem tud fellépni a közmédiában tapasztalható visszaélésekkel, álhírekkel szemben. A közmédiának ugyanis épp az lenne a feladata, hogy az adófizetők pénzéből működve nyújtson hiteles tájékoztatást. Ebben az esetben nem a közpénz elvonása, hanem a közpénz megfelelő felhasználásának biztosítása lenne célravezető. Ez olyan törvényi szabályozás megalkotásával lenne lehetséges, amely a biztosítja a közmédia intézményi függetlenségét a mindenkori kormánnyal és bármely politikai erővel szemben.

Független felügyeleti ügynökség: A javaslat részét képezheti egy olyan ügynökség felállítása, amely

  • nyilvántartja a javaslat szerinti pontozást
  • tájékoztatást ad a törvény alkalmazásáról
  • jogsegély-szolgáltatást nyújt az állampolgárok számára sajtó-helyreigazítási és médiával kapcsolatos személyiségi jogi perekben (nem kiváltva természetesen az ügyvédi szolgáltatásokat)
  • beszámol a nyilvánosság számára az egyes médiumok helyzetének alakulásáról (pl. x médium elérte a következő korlátozási szintet, y médium érte el a legrosszabb/legjobb hitelességi eredményt az adott évben) 
  • tájékoztatást ad az állampolgárok számára a tudatos médiafogyasztás és a fake news jelenségével szembeni fellépés témakörében (ehhez kapcsolódó tájékoztató kampányokat folytat, online oktatást végez)
  • kereshető adatbázist állít fel az összes bejelentett vagy ismertté vált hazai közzétett sajtó-helyreigazításból

Az ügynökség vezetése: Az intézmény vezetése tekintetében a teljes függetlenséget, semlegességet és szakmaiságot kell célul kitűzni. A szabályozás szerint az ügynökség vezetésére a köztársasági elnök a valamennyi országgyűlési képviselő csoport által együttesen támogatott jelöltet nevezi ki. Jelölt lehet bármely jogász végzettségű magyar állampolgár, aki korábban egyetlen pártnak sem volt tagja, illetve nem volt korábban államtitkár vagy a kormány tagja. Az ügynökség vezetőjét három évre nevezik ki és nem választható újra. Felmentésére valamennyi országgyűlési képviselő csoport együttesen tehet javaslatot a köztársasági elnöknek.

Sajtó-helyreigazítás szabályainak általános szigorítása: A javaslatnak részét képezheti a sajtó-helyreigazítás szabályainak részletesebb és szigorúbb meghatározása. Pl. igazodva a kiinduló javaslat logikájához, az adott médium által közzétett sajtó-helyreigazítások számának növekedésével arányosan szigorodjanak a közzététel szabályai (mekkora felületen, milyen szöveggel kísérve, milyen rendszerességgel, stb.).

Társadalmi vita részeként beérkezett javaslat

Névtelen írásokkal szembeni fellépés: A törvényjavaslattal kapcsolatos társadalmi vita egyik első észrevétele a névtelen írásokkal szembeni fellépésre vonatkozik. Az álhírek, politikai lejárató cikkek sok esetben névtelenül, az írásért felelősséget vállaló szerző feltüntetése nélkül jelennek meg. A névtelenség lehetősége védelmet ad az álhírek terjesztői számára, akik ilyen módon a személyes felelősségre vonás veszélye nélkül publikálhatnak. Amennyiben kötelezővé tennénk a szerző feltüntetését vagy ennek hiányában a szerkesztő, főszerkesztő nevének szerepeltetését (szerkesztőségi cikk esetében) az elrettentő hatást gyakorolhatna az álhírek létrehozásában, terjesztésében résztvevők egy része számára.